Minden fotóhoz egy-vers társul

Május 13-án, kedden 17 órakor nyílik meg Kovásznán Czilli Aranka egyéni fotótárlata. A Lélek-exponálás című kiállítás különlegességét az adja, hogy minden fénykép mellé egy-egy vers társul.

Kocsis Károly

2025. május 13., 15:562025. május 13., 15:56

Czilli Aranka első egyéni kiállítását a kovásznai művelődési ház Ignácz Rózsa-termébe rendezték be, a megnyitón Borviz Attila csíkszeredai fotóművész méltatja a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, valamint Czilli Samu közreműködése mellett. A magyar költészet napja alkalmával a brassói Reménység Házában már bemutatott tárlat egyedi sajátossága, hogy minden kiállított fotóhoz egy-egy vers is társul.

Galéria

Az alkotó szülővárosában, Kovásznán kezdte tanulmányait, majd néprajz-magyar szakon végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Annak elvégzése után hazatért, azóta a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyartanára. Diákkorától kezdve rendszeresen jelennek meg írásai (versek, prózák, tanulmányok) a romániai és magyarországi közéleti és irodalmi lapokban, több alkalommal is részt vett a Diákírók- és Diákköltők Sárvári Találkozóján. 2018–2022 között három kötete jelent meg (Nyitott ablak, A varázslatos szekrény, Késsel és villával); előbb a Magyar Művészeti Akadémia Fiatal Művészek Ösztöndíjasa, 2020-ban Térey János alkotói ösztöndíjas, 2022-ben a Széphalom Könyvműhely az év legsikeresebb szerzője díjban részesíti. A Magyar Írószövetség és a Magyar PEN Club tagja. A fotózás útján 2022-ben, a csíkszeredai KALOT Egyesület által szervezett fotóstanfolyamot elvégezve indult el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust