Megbocsátunk, de nem feledünk

A történelem folyamán nem csak messziről jött hordák fosztogatták és mészárolták le a magyarságot, hanem a területszerzési szándékkal ellenünk szövetkezett szomszéd népek is. És cselekedték ezt annak ellenére, hogy éppen a Magyar Királyság védőszárnyai alatt cseperedtek nemzetté. E vérzivataros idők tragikus eseményeinek következtében Kárpát-medence szerte tömegsírok domborulnak. Hantjaik alatt pedig állati kegyetlenséggel legyilkolt magyarok csontjai porladnak, várnak a feltámadásra.

Ezen temetők egyike Barcaföldvár határában található. Az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett újabb román köpenyegfordítást követően ugyanis magyar és német anyanyelvű férfiak ezreit hurcolták ide. Egyetlen bűnük a származásuk volt, ez viszont elég súlyosnak bizonyult ahhoz, hogy kioltsák életüket. Ezt pedig aljas módon, kiéheztetéssel és agyondolgoztatással vitték végbe. Ugyanakkor a táborban uralgó embertelen körülmények okozta járványok és betegségek is tizedelték őket.

De ez is volt a cél, hiszen az Észak-Erdély visszaszerzésére törekedő román hatóságok etnikai tisztogatásba fogva próbálták megváltoztatni a nemzetiségi arányokat. A hírhedt Maniu-gárda és a barcaföldvári haláltábor hóhérai pedig más-más módszerekkel ugyan, de egy­aránt e feladat hatékony megoldásán fáradoztak. Mondhatni sikeresen, hiszen csak innen több mint ezer lelket küldtek a túlvilágra.

A gyilkosságok emlékét azonban a kommunista diktatúra sötét évtizedei sem tudták a nemzet emlékezetéből kitörülni. A tömegsíron legelésző juhok és turkáló disznók látványa pedig a fordulat után néhány elszánt embert arra ösztökélt, hogy teremtsék meg a méltóságteljes kegyeletnyilvánítás feltételeit. Az ő ádáz küzdelmük eredményeként lehet immár 18 éve méltó módon tisztelegni az áldozatok kőbe vésett emléke előtt. Köszönet érte.

E vérrel megszentelt hely viszont arra is kell figyelmeztessen bennünket, hogy bármikor az itt kiszenvedett honfitársaink sorsára juthatunk. Ezt elkerülni pedig csak úgy lehet, ha a történtekből levonván a szükséges tanulságot, éberek vagyunk. Ha bátorságot, egységet és belőlük fakadó erőt mutatunk fel a ránk vicsorgóknak és fenekedőknek. Ha tudatosul bennünk, hogy szükséges ugyan a megbocsátás, azonban feledni nem szabad soha!

(Elhangzott a barcaföldvári fogolytábor helyén emelt emlékműnél.)