Még áll a Trianon-kereszt!

Ólomszürke ég és zord hegyek látványa fogadta a Felsőlemhény határában Sepsi és Kézdiszékről gyülekező megemlékezőket, akikhez két marosszéki személy, továbbá a lemhényi rendőrőrs munkatársai is csatlakoztak. A körülmények ilyetén alakulása sem tudta azonban a 30 fős lelkes csapatot kitűzött céljától eltántorítani. Az Erdély és Moldva határának peremén elhelyezkedő Gyepár-tető (1302 m) felhőbe burkolózva fogadta őket, és alkalmi takaróját még a 12 m magas árbocra felhúzott székely lobogót cibáló szélnek sem sikerült róla lerántani. Így az ünnepségre mostoha körülmények közepette, csak a szívekben lobogó lángok melegénél kerülhetett sor.

„Több mint ezer esztendeje vagyunk őrzői ennek a vidéknek, és továbbra is azok maradunk magyarként, erős hittel és acél akarattal. Vigyázni fogjuk nemzeti értékeinket, és óvni hagyományainkat, tiszteletben tartva mások kultúráját is” – fogalmazott többek között a járványügyi intézkedések miatt személyes jelenlétében akadályoztatott v. Németh Sándor vezető székkapitány, akinek üdvözlő beszédét v. Préda Barna olvasta fel. „Október közepén, ilyen viszontagságos időjárási körülmények közepette ide kijönni, leellenőrizni, hogy megvan-e a nyár elején felhúzott székely lobogó és tisztelegni előtte, ezért a földért szükség esetén életüket is adó őseinkhez méltó tett” – jelentette ki Nagy Zoltán történész, egyúttal Tamás Sándor megyetanácselnök üzenetét is tolmácsolván.

A továbbiakban v. Bartha Éva Mária széktartó a nemzet érdekében alázattal végzett áldozatos munkájuk elismeréseként Biró Erika úrhölgynek, valamint Lukács Botond, Miklós Barna és Pál Olivér uraknak átadta a Vitézi Rend főkapitánya által adományozott Bátorság Érdemkeresztet. A tisztelgés a nemzeti jelképünket tartó rúd talapzatánál állított Trianon-kereszt megkoszorúzásával és himnuszaink eléneklésével ért véget.

Zarándokútjuk következő állomását a Kishavas képezte, ahol megkeresték a magyar és német tüzérek egykori szálláshelyének és erődítményének fákkal benőtt, de még mindig látható romjait. Innen gyalogszerrel indultak tovább, és az „ezeréves” határ vonalát követve, a Heveder-, majd Breza-patak völgyében leereszkedve értek az 1968-as közigazgatási átszervezéskor Moldvához csatolt Sósmező határába. Itt lerótták kegyeletüket az 1916-ban elesett és eltemetett 310 német katona hantja fölé állított teuton keresztnél, majd megtekintették a düledező, magyar feliratos sírkövekkel tűzdelt katolikus temetőt.

Az emléktúra a valamikor országhatárt jelölő Csernika-patak hídjának közelében létesített, magyar katonák végső nyughelyéül is szolgáló nemzetközi haditemető meglátogatásával, illetve a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget. A huszár, határőr és honvéd egyenruhába öltözött hagyományőrzők tisztelgését kivezényelt rendőrök és csendőrök követték és rögzítették.