Mákszemnyi történelem

Már ifjúkoromban hallottam, hogy Európa legkeletibb határa a Kárpát-kanyar, azután következik a Balkán. Felnőttkorban értettem meg, hogy miért.

Székely Hírmondó

2019. február 26., 00:032019. február 26., 00:03

A „balkáni politika” szókapcsolat korántsem újkeletű, gyökere a 14. század utolsó negyedére vezethető vissza. Az történt ugyanis, hogy a Balkán délkeleti tartományai Treviso (1372-ben elszenvedett magyar csatavesztés a török elleni harcokban) után, 1375–1377-re váltak ütközőállamokká a magyar-török hadszintereken. A kis dinasztiák, mármint a Basarab uralkodóházból származó I. Radu havasalföldi fejedelem (1377–1383), a Krani-ház bolgár uralkodója, Ivan Stracimir (1356–1396) és a szerb Lazarevici dinasztia kenéze, I. Lázár (1371–1389) két nagyhatalom közé ékelve, népük és maguk érdekében értelemszerűen hajladozó, ide-oda loccsanó külpolitikát alkalmaztak, amit „balkáni politikának” nevez a történelem.

Az akkori szemléletben a látszólagosan behódoló, köpenyegforgató politika nem volt egyedülálló, megbocsáthatónak tartották. Színleges meghódolásukkal és adófizetésükkel még korántsem árulták el a kereszténység ügyét, csupán időt akartak nyerni, hogy később jobban felkészülve szálljanak szembe a veszedelmes „pogány” ellenséggel. A magyar királysággal szembeni hűbéri viszonyuk meglazult, bár a török háta mögött továbbra is ápolgatták magyar összeköttetéseiket, teljesítették hűbéres szolgálataikat. De inkább egymásra, semmint a Magyar Királyságra támaszkodva szerették volna a küzdelmet felvenni török ellenségükkel. Nagy Lajos is tudott arról, hogy I. Radu, Ivan Stracimir és I. Lázár adóra és katonai szolgáltatásra kötelezték magukat a törökkel szemben, de ő megkapta tőlük mindazt, amit az előző hűbéri szerződésekben lefektettek. E „triumvirátus” majmolta az akkori nagyhatalmakat: összeházasodások révén mindenképpen számottevően megerősödtek...

A jól beolajozott, több évszázados multú „balkáni politikáról” a történelem során csak annyiszor verték le a port, s alkalmazták az új viszonyokra, ahányszor arra szükség mutatkozott: 1916-ban és 1944-ben, hogy csak a fontosabbakat említsem. Nincs szándékomban jósolni, de amennyiben a helyzet úgy hozza, országunk egy adott ponton még hithű oroszpártiként is felléphet a történelem színpadára...

Salamon Ferenc