Magyari Lajos szava lélekcserélő időkben

Várjuk a szavát, akiben bízunk. Gyermek a szüleiét, gyönge az erősét, útrakelő vagy pályakezdő a tapasztalt, bölcs emberét. Ezzel függ össze az is, amit a leírt szóról tartanak, hogy tudniillik annak nagy hitele van. Legalábbis addig, amíg el nem játsszák, le nem járatják. Valamikor a magyar ember kimondott szava is – ahogy máig emlegetik – kontraktus volt, azaz felért egy szerződéssel.

Váltották egymást ilyen-olyan rezsimek, amelyek mind a kimondott, mind a leírt szót hiteltelenítették. A zsarnokság évtizedeiben még az újságolvasás is – a szokástól eltérően – az utolsó oldalakkal kezdődött, annyira érdektelen és hitelét veszített volt mindaz a leírt és nyomtatott szó, ami az első oldalra került.

Ez a hosszú ideig tartó olvasási szokásunk is megváltozott ’89 decemberében, minthogy az újságok, a lapok első oldálára valóban közérdekű hírek és közlemények kerültek. Visszaszerezte helyét és szerepét például a vezércikk. A hazai szabad sajtó egyik friss termékében például ilyen cím volt olvasható: Jó reggelt, szabadság!

Magyari Lajos, a Háromszék alapító főszerkesztője közölte ezzel a címmel elsőoldalas, egyhasábos rövid vezércikkét az 1989. december 23-ai lapszámban, a diktátor futását követő napon. Abban a történelmi pillanatban jelentette ki, ami mindig is természetes kellett volna hogy legyen nemzeti közösségünk számára: „Eljött az igazság és a szabadság órája, amikor a romániai magyar nemzetiség is megtalálja végre helyét a közös hazában.”

Ha nem is mondotta ki, de bizonyára magáénak vallotta azokat a szavakat, amelyekkel különben az egyik nagyszerű Jókai-hős fordult fiához 1848 őszén, éspedig azokat, hogy: „Lélekcserélő idők járnak, fiam!” Ilyen „szemüvegen” át szemlélte és szemlézte, értelmezte Magyari a rendszerváltozás gyorsan zajló eseményeit, s hallatta szavát nap mint nap közölt vezércikkei által. Határozottan szólt, mert a lelkesedésre valóban okot adó változások közepette korán kellett tapasztalnia azt is, hogy ama lélekcsere nem minden közéleti szereplő és társadalmi-politikai erő esetében történt meg. S érvényesnek látta ezt a jelenséget helyi, megyei, illetve országos szinten egyaránt. A rendet a lelkekben igényét már január elején megfogalmazta, fontos személyi, belső követelménynek tartva ezt az egész ország demokratikus kibontakozása és az oly szükséges gazdasági, társadalmi, közéleti, valamint kulturális építkezés szempontjából. De aztán korán felcsaptak a magyarellenesség lángjai, bekövetkezett Marosvásárhely fekete márciusa, s a romániai szabad sajtó bizonyos része is a lélekmérgezés terjesztésében és elmélyítésében találta meg szerepét. Magáról a székely fővárosról mint frontvárosról volt kénytelen beszélni Magyari a március 19-ei vezércikkében, s ugyanitt egyértelműen jelentette ki: „Ahonnan a mi nyelvünket kiutálják, vagy ’udvariasságból’ kitiltatik, az nem a mi házunk és hazánk.”

Magyari Lajos 1989–90-ben írt és lapjában, a Háromszékben közreadott válogatott vezércikkeit tartalmazó, mintegy négyszáz oldalas kötetéből emeltem ki néhány gondolatot a fentiekben. Jegyezzük meg, a Lélekcserélő idők című kötetet a Kolozsvári Művelődés Egyesület 2017-ben, a szerző halála utáni második évben jelentette meg Lisztóczky László irodalomtörténész bevezetőjével, valamint a kiadónak, Szabó Zsoltnak az utószavával.

Hangsúlyoznám, párját ritkító közírói teljesítmény volt ez akkor Magyari részéről. Mondjam azt, szerzőjük szava cselekvésként hatott. Vezércikkeinek mostani gyűjteménye aztán ahhoz is hozzásegít, hogy átfogó képet kapjunk a rendszerváltozás, a hosszúra nyúlt vajúdás helyi és országos folyamatáról. Emellett a kiválóan, gondolatilag és nyelvileg megkomponált írásokat akár mintapéldányoknak is tekinthetjük, azaz:   tanítandók – ahogy a szerkesztő mondja.

Szókimondó, a szabadság, a demokratikus értékek és saját nemzeti közössége mellett elkötelezett írástudó közírói munkásságának egy szelete ez a naplóként is olvasható kötet, amely tényleg indokolja azt az egykori őszinte és nagy várakozást, amellyel 89–90-ben minden rendű és rangú olvasó kézbe vette a Háromszéket, s Magyari Lajos első oldalas vezércikkének olvasásába fogott. Várták a szavát, mert amit mondott, annak hitele volt olvasói előtt. Lehet-é ennél nagyobb elégtétele a betű emberének?!