Magyar szaknyelv

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

2019. október 03., 00:072019. október 03., 00:07

Elhunyt Pete István. Bár az RMDSZ szenátoraként is dolgozott, most nem politikai tevékenységéről szeretnék megemlékezni. Pete István egyike volt azon ritka romániai magyar szakembereknek, aki beszélte a magyar gazdasági szaknyelvet. Több tucatnyi könyve és elemzése jelent meg, és ő volt, aki megírta az első romániai magyar számviteli tankönyvet, amelyet éveken át docensként tanított is a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán.


Gyakran előfordult, hogy egy-egy gazdasággal kapcsolatos tévétudósítás kapcsán leutaztunk Bukarestbe, hogy ő nyilatkozzék az ügyben, mert sokkal egyszerűbb volt, mintha itthon kerestünk volna meg egy – esetleg hozzáértő, de magyarul beszélni nem tudó – szakembert. Ezt azután, hogy a jó emlékezetű Birtalan Ákos is itt hagyott bennünket, hisz ő volt a másik, aki a tulajdonjog visszaállítását előíró törvény kapcsán olyan magyar terminológiával rukkolt elő, amit ma is használnak a szakemberek és a sajtó is.


Mekkora űr maradt utánuk. Mert joggal elégedetlenkedhetünk a román hatóságok állandó tevékenysége okán, hogy nyelvi jogainkat korlátozzák, hogy ellehetetlenítik, hogy az igazságszolgáltatásban, egészségügyben, oktatásban, adminisztrációban anyanyelvünket használjuk, ha mi magunk nem törekedünk arra, hogy ismerjük, és igenis – a meglévő körülmények között – használjuk is a magyar nyelvet. A gazdasági szaknyelv éppen úgy az anyanyelv része, mint a gasztronómiában, vagy éppen a turizmusban használt szakkifejezések.


Másik kérdés az, hogy kinek kellene ezt tanítania. Mert Romániában ugyan „mintaszerűen” megoldották a kisebbségek problémáját, de a könyvvitel az „természetesen” románul zajlik, ezért a szakoktatás nyelve is leg­inkább román. Elvégre megmondta a marosvásárhelyi (egykor színmagyar) Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tudós rektora: magyarul lehet beszélni a konyhában, de a tudomány nyelve a román. Bizonyára többen méltányolnák (a sajtó egészen biztosan), ha a nyelvművelő szervezetek kiadnának egy korszerűsített szótárt a román gazdasági-jogi szakkifejezések magyar megfelelőivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés