Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központi épületének alapkövét pénteken Csíkkarcfalván. Az épülő létesítmény elsődleges feladata az lesz, hogy megteremtse a szükséges logisztikai és humánerőforrás-feltételeket a jégkorong-utánpótlásban sportoló gyerekek és az ebben dolgozó szakemberek számára.
2017. november 06., 00:102017. november 06., 00:10
Letették a Székelyföldi Jégkorong Akadémia központi épületének alapkövét pénteken Csíkkarcfalván. Az épülő létesítmény elsődleges feladata az lesz, hogy megteremtse a szükséges logisztikai és humánerőforrás-feltételeket a jégkorong-utánpótlásban sportoló gyerekek és az ebben dolgozó szakemberek számára.
A beruházások egyik fontos pillére a csíkkarcfalvi akadémiai központhoz tartozó sportmetodikai és orvosi szárny megvalósítása, ennek építését el is kezdték. „Minőségi sporthoz minőségi infrastruktúra kell. A most létesülő metodikai és orvosi központ nélkülözhetetlen az élsporthoz” – hangsúlyozta Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese. Hozzátette, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia létrehozása kezdetben lehetetlennek tűnt, ennek ellenére már működik a csíkszeredai mobil műjégpálya, épül a sepsiszentgyörgyi és a gyergyószentmiklósi, a csíkkarcfalvi központnak pedig letették az alapkövét.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének kezdeményezésére indult el. Az ünnepségen a politikus köszönetet mondott azon személyeknek és intézményeknek (kiemelve Magyarország kormányát), akik hozzájárultak az intézmény létrehozásához. Az utódoknak is üzentek a résztvevők, akik egy időkapszulában korongot, mezt, videófelvételt és egy levelet is elhelyeztek.
Az esemény utáni sajtótájékoztatón elhangzott: a jégpálya-beruházások nemcsak a jégkorongnak szólnak, hanem a többi jeges sportágnak is, ezért együttműködést indítottak el a Székelyföldi Jégkorong Akadémia és a Magyar Korcsolya Szövetség között, hogy a többi sportág köré is hasonló rendszert építsenek ki.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!