Közel 165 millió lejből gazdálkodik idén Kézdivásárhely

Kedden délben tartotta idei első soros ülését Kézdivásárhely tanácsa. A napirenden 21 határozattervezet szerepelt, köztük a céhes város 2024-es költségvetésének jóváhagyása, amelynek értéke több mint 45 millió lejjel nőtt az előző évhez képest.

Farkas Áron

2024. január 30., 18:212024. január 30., 18:21

A tanácsosok elsőként ülésvezető elnököt választottak az első negyedévre Kiss Levente személyében, majd a város és a közintézmények 2023-as költségvetési többletének ez évi felhasználásáról szavaztak. Mint kiderült, az önkormányzat 3,7 millió lejes költségvetési többlettel zárta a tavalyi évet, ebből 2,3 milliót fejlesztésre, 1,4 milliót működésre csoportosítottak át a tanácsosok.

Ezt követően Bokor Tibor polgármester ismertette Kézdivásárhely 2024-es költségvetését, amely a tavalyi 119,4 millió lejről idén 164,8 millió lejre emelkedett. A rekordot jelentő összeg 70 százalékát (114,4 millió lej) fejlesztésre, 30 százalékát (50,4 millió lej) működésre tervezik fordítani. A város bevételei négy főbb forrásból tevődnek össze: 43,7 millió lej saját jövedelem, 49 millió lej európai uniós forrás, 68,4 millió lej az állami költségvetésből származik, a maradék pedig a tavalyról megmaradt összeg.

„Azok az összegek, amik a helyi adókból és illetékekből származnak (8,4 millió lej), töredékétét teszik ki a 2024-es költségvetésünknek. Ezért igyekeztünk, hogy minél több külső forrást tudjunk bevonni és ezeket elsősorban fejlesztésekre fordítsuk” – hangsúlyozta az elöljáró.

A költségvetésből közfeladatokra és fejlesztésekre 66,4 millió, oktatásra 31,1 millió, úthálózatokra 14,7 millió, művészetre, kultúrára és sportra 14,1 millió, helyi és közigazgatási szervekre 13,6 millió lejt szánnak, de jelentősebb összeget tesznek ki a szociális- (7,8 millió lej), az egészségügyi- (7,7 millió lej) és a környezetvédelem (4,6 millió lej) kiadások is. „Majdnem minden területen a beruházásokra szánt összegek meghaladják a működési költségeket, és azt hiszem, hogy ez így van jól” – tette hozzá Bokor Tibor.

Az európai uniós forrásokból megvalósuló beruházások közül a legjelentősebb tételeket a Székely Katonanevelde felújítása és az ún. DAC-tó szabadidőközponttá való átalakítása (7,3 millió lej), az Apor Péter Szaklíceum rehabilitációja (6,3 millió lej), a járóbeteg-rendelő bővítése (6,3 millió lej) a Manócska Napköziotthon épületenergetikai fejlesztése (5,1 millió lej), a polgármesteri hivatal épületének energetikai korszerűsítése (5 millió lej), az új bölcsőde építése (4,9 millió lej) jelentik. Ezek mellett digitalizált zöld szemétszigetek beszerzésére, intelligens közlekedési rendszer kiépítésére, nZeb-típusú szolgálati lakások építésére, oktatási infrastruktúra fejlesztésére, elektromos töltőállomások létrehozására, kerékpárutak kialakítására is szánnak pénzt az idei büdzséből.

A kormány által támogatott beruházások közül a gázhálózat bővítése és korszerűsítése emelkedik ki, amelynek költsége közel 52 millió lejt tesz ki, ezen kívül 3,3 millió lejből valósítják meg a Molnár Józsiás Általános Iskola épületenergetikai fejlesztését, 3,1 millió lejt pedig a közvilágítás energiahatékonyságának növelésére szánnak. A víz- és csatornahálózat bővítési munkálataira 790 ezer lejt, az uszoda építésének ellenőrzési munkáira 300 ezer lejt különítettek el, ugyanakkor várják a finanszírozást az Anghel Saligny-programban megpályázott utcák és udvarterek felújítására is.

Az önkormányzat saját jövedelméből 4 millió lejt fordítanak udvarterek felújítására, a Mihai Eminescu és a Szőcs József utcák korszerűsítésére, valamint az IT-inkubátorház, illetve a járóbeteg-rendelő körüli területrendezésre, ugyanakkor elkészíttetik a Vigadó Művelődési Központ felújításának és polgármesteri hivatal épületenergetikai korszerűsítésének technikai dokumentációit is.

„Az idei költségvetésünk 38,1 százalékkal növekedett a tavalyihoz képest, és a növekedés 60,4 százalékát fejlesztésre fordítjuk” – zárta a büdzsé bemutatását Bokor Tibor.

Az ülés hátralevő részében a tanácsosok többek között az önkormányzati alkalmazottak bérének emeléséről döntöttek, elvi beleegyezésüket adták egy magán busztársaság által létrehozandó autóbusz-állomás létesítéséhez a Gyárak utcájában, aktualizálták a szociális- és szolgálati lakások bérleti díjait, valamint jóváhagyták a családon belüli erőszak áldozatai által kihívható mozgó csapat összetételét és feladatkörét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust