Könyvbemutató: alulnézetből 1956-ról

Egy számunkra ismeretlen fiatalember, Reke Balázs bukkant fel az elmúlt hétvégén a Balassi Intézet helyi kirendeltségének vezetője, Szebeni Zsuzsa meghívására a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban, és lopta be magát a hallgatóság szívébe Megtalált szavak/Egy szegedi testvérpár sorsa 1956-ból című könyvének a bemutatóján. Személyisége, gondolkodásmódja és a könyvéből ránk köszönő mondatok töltete ugyanis nem csak tiszteletre méltó, hanem megnyugtató és szeretnivaló is.

Bedő Zoltán

2019. november 21., 00:102019. november 21., 00:10

A szerző 1989-ben született Szolnokon, és ott végezte az általános, valamint középiskolát is. Utána a Szegedi Tudományegyetem klasszika-filológia, majd vizuális kultúratudomány szakán szerzett diplomát. Fél esztendőn keresztül egy helyi rádió munkatársa volt, majd az ingatlanszakmában helyezkedett el, amelyben a mai napig tevékenykedik. Saját bevallása szerint tizennyolc éves korában kezdett el írogatni, és azóta sem hagyta abba. Film- és a zenekritikai cikkei jelentek meg különböző lapokban a világhálón, de nagyobb lélegzetű tanulmányok is a filmművészetről. Mindeközben pedig regényeket, verseket és novellákat írt.

A rendszerváltás után látott napvilágot, így a kommunista diktatúráról nincsenek közvetlen tapasztalatai. Emlékszik viszont a Szolnokról 1991 nyarán kivonuló szovjet tankok félelmetes dübörgésére, ami élete egyik meghatározó élményévé vált. Így az sem véletlen, hogy 1956-os témához nyúlt, visszaemlékezések alapján idézvén fel, miként élték meg a kisemberek a forradalmat és szabadságharcot. A könyv lapjain rögzített beszélgetésekből azonban nem csak a forradalmi események szegedi vonatkozásait ismerhetjük meg, hanem azok kiváltó okait is. A széles tömegeket fojtogató szegénységet és az őket semmibe vevő, csak munkaeszköznek tekintő kommunista párt tisztségviselői és pribékjei packázásait. Ugyanakkor a mindezt el nem fogadó, de a túlélés érdekében rajta derűsen felülemelkedni tudó magyar néplélekbe is betekinthetünk.

A kötetet műfajilag nehéz behatárolni, mert amint dr. Miklós Péter történész, főiskolai tanár írja az előszóban, „vers, próza, esszé, interjú, tudósítás, riport keveredik és váltakozik benne.” Mindez azonban „egységgé kovácsolódik”, és ezáltal a mű „lebilincselő, magával ragadó és nehezen letehető olvasmánnyá válik.” És az est folyamán az is kiderült, hogy gerincét Gitay Antal és Gitay Zoltán jellegzetes sorsának bemutatása alkotja, amely egyben a II. világégés után kommunista igában sínylődő magyar munkásfiatalok élete alakulásának a példája is.

Elsősorban dokumentumértéke miatt vette kézbe a könyvet, de olvasása közben örömmel tapasztalta, hogy művészi élményt is nyújt egyben. A benne tálalt dokumentumok forgatókönyvszerű egymásutánisága pedig a filmekhez hasonlón pörgővé és így a felnövekvő nemzedék számára is vonzóvá teszi – jegyezte meg a bemutató házigazdája, Szebeni Zsuzsa. A szerző beszélgetőtársa az 1956-os forradalom és szabadságharccal való rokonszenvezése miatt, koholt vádak alapján Romániában súlyos börtönévekre ítélt Puskás Attila biológus volt. Kettőjük jóvoltából a jelenlévők érdekes, értékes és tanulságos társalgás tanúi és felejthetetlen pillanatok részesei lehettek. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust