
Kilenc évi pereskedés után, a bűncselekmények elévülése miatt felmentette a Hargita megyei bíróság azt a 25 romániai vádlottat, akit kiskorúak Nagy Britanniába csempészése és bűnözésre kényszerítése miatt állítottak bíróság elé.
2019. február 17., 10:252019. február 17., 10:25
A korábban nagy nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó ügyben kedden hozott ítéletről szombaton számolt be a - történetet korábban is nyomon követő - román G4Media hírportál.
Az ügy gyanúsítottjainak többsége a Ialomița megyei Țăndărei városból származik. Eredetileg bűnszövetkezet létrehozásával, tiltott fegyverviseléssel, embercsempészettel és kiskorúak kizsákmányolásával vádolták őket, amiért akár 20 éves szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság azonban mind a 25 vádlott esetében megváltoztatta a büntetőjogi besorolást, és az időközben hatályba lépett új büntető törvénykönyv enyhébb büntetési tételeit vette figyelembe, megállapítva a feltételezett bűncselekmények elévülését.
A G4Media felidézte: 2010 áprilisában brit és román rendőrök 34 házkutatást tartottak Țăndăreiben, négy géppisztolyt, 12 vadászpuskát, 6 pisztolyt, 10 kilogramm aranyat, valamint pénzt, autókat és lovakat foglaltak le félmillió euró értékben.
Az akkor előzetes letartóztatásba helyezett, de nem sokkal később már szabadlábon védekező 25 vádlottat 2010 júliusában állították bíróság elé, azzal vádolva őket, hogy részt vettek 181 romániai gyerek Nagy Britanniába csempészésében, akiket aztán a bűnszövetkezet ottani tagjai koldulásra és zsebtolvajlásra kényszerítettek.
"Döbbenetes ez az ítélet: a román igazságszolgáltatás kudarca. Cserben hagyták az áldozatokat, a roppant nehéz ügyet felgöngyölítő rendőröket. Egy újabb olyan eset, amely a korrupcióról és a jogállamiság megsértéséről szóló bírálatoknak teszi ki Romániát" - idézte a román hírportál a nyomozást vezető, az időközben nyugállományba vonult Bernie Gravett brit rendőr reakcióját.
A G4Media szerint a țăndărei-i bűnbanda Nagy Britanniában elfogott tagjai nem voltak olyan szerencsések, mint romániai társaik: közülük 120-at juttatott börtönbe a brit rendőrség.
A portál felidézte: miután 2011-ben a brit hatóságok az Európai Parlamentben is bemutatták a Tandarei-ügyet, az EU új irányelvet fogadott el a kiskorúak kizsákmányolásáról, amely a kényszermunka, illetve a rabszolgaság kategóriájába sorolja a gyermekek koldulásra, vagy lopásra kényszerítését. Az irányelvet valamennyi tagország, így Románia is ratifikálta - teszi hozzá a hírportál.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!