Kihalás fenyegeti a zsiráfokat

Az emberi tevékenységnek köszönhetően nem egy, hanem rögtön kettő zsiráf alfaj került fel a veszélyeztetett állatok listájára.

Székely Hírmondó

2019. február 17., 13:322019. február 17., 13:32

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) legújabb jelentése szerint a zsiráfok száma az elmúlt három évtizedben nem kevesebb, mint 40 százalékkal csökkent. Ennek eredményeként az állatokat feljebb sorolták az unió vörös listáján: a nem fenyegetett kategóriából azonnal kettővel feljebb ugrott a sebezhető fajok közé.

"A zsiráfok két különleges alfaja, a núbiai és a kordofan zsiráfok még ennél is rosszabb helyzetben vannak: a vörös lista harmadik helyén, a súlyosan veszélyeztetett kategóriába kerültek" – mutatott rá Dr. Julian Fennessy, az IUCN Különleges Túlélési Bizottságának (Special Survival Commission) társelnöke. – Ezek a zsiráfpopulációk elsősorban Eritrea, Guinea, Burkina Faso, Nigéria, Malawi, Mauritánia és Szenegál vadon élő területein fogyatkoztak meg.

A zsiráfoknak jelenleg hét alfaja ismert, és valamennyi napi küzdelmet folytat, hogy növelje az egyedszámát és szembeszálljon a veszélyeztető körülményekkel. A világ legmagasabb és legkecsesebb állata szenved az orvvadászattól, a mezőgazdasági terjeszkedéstől, a bányászat miatt és az élőhelyek elvesztése miatt Afrikában.

"Az emberek természetesnek veszik a zsiráfok jelenlétét az állatkertekben, az afrikai szafarik során vagy az ismeretterjesztő csatornákon" – mutatott rá Dr. Julian Fennessy. – Talán még a természetvédők is meglepődtek a megdöbbentő adatokon, amelyek azt jelzik, hogy ezek a fenséges állatok lassan a kihalás ellen folytatnak döbbenetes küzdelmet.

A zsiráf-populációk már a tavalyi IUCN jelentésben is kiemelt szerepet kaptak, ám azóta a körülmények még drámaibbra fordultak.

"Míg a zsiráfok egyedszáma Afrika déli részein csak finoman csökkent, úgy ez az impozáns emlősállat szép lassan szinte teljesen eltűnik a kelet-, a közép- és a nyugat-afrikai régiókban" – hangsúlyozta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió szakembere. – Megdöbbentő, de a jelenleg ismert, kilenc zsiráf alfaj közül három a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került.

A vörös listán ezután már csak a „vadon kihalt" és a „kihalt" kategória következik. A fenyegetés tehát egyre riasztóbb és súlyosabb. Afrikában az orvvadászok kedvenc célpontjai közé tartozik az elefánt, az orrszarvú és a zsiráf is. Utóbbi fejéért és csontjaiért akár 140 amerikai dollárt, tehát közel 40 ezer forintot is fizetnek a fekete piacon. Ám ha a politikai szereplők, a gazdasági társaságok, a civil szféra és a természetvédők nem találnak gyors megoldást a problémára, akkor meglehet, hogy a jövő generációi már csak az állatkertben láthatnak zsiráfokat.

(Origo)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés