Kigyulladt a betlenszentmiklósi unitárius templom tornya

Lángokban áll szerda délután a Kis-Küküllő völgyében fekvő Betlenszentmiklós (Fehér megye) 17. századi unitárius templomának tornya - közölte a Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

Székely Hírmondó

2019. október 02., 16:262019. október 02., 16:26

Veress Ferenc, a 320 fős unitárius gyülekezet lelkésze az MTI-nek elmondta: a tűzoltóság nagyon gyorsan a helyszínre érkezett, de a toronysisakot nem tudták megmenteni. A tűz következtében elhasadt, de nem zuhant le a templom 1631-ben öntött nagyharangja.

A lelkész nem tudott magyarázatot adni arra, hogy mi okozhatta a tűzesetet. Elmondta: a parókia udvarán tartózkodott, 80-100 méterre a templomtól, amikor a lángok keltette ropogást meghallotta.

Veress Ferenc elmondta: a gyülekezet a templom felújítására készült. Októberre tervezték a talajmintavételt és a tervezés elkezdését. Hozzátette: a mostani tűzeset alaposan megváltoztatja a terveiket. Most azt tartotta a legsürgetőbb feladatnak, hogy szakemberekkel felméressék a torony állapotát, és a tél beállta előtt valamilyen ideiglenes fedelet tegyenek rá.

Veress Ferenc tájékoztatása szerint a bethlenszentmiklósi unitárius templom több szakaszban épült. Legrégebbi keleti részét késő Árpád-korinak vélik. Ezt toldották meg valamikor egy tágasabb templomhajóval, amelyhez valamikor a 17. században építették hozzá a tornyot.

A Balázsfalva és Dicsőszentmárton között, a Kis-Küküllő partján fekvő Bethlenszentmiklós Fehér megye kevés magyar többségű településének az egyike. Az 1381 lakosú településen a 2011-es népszámláláson a lakosság 56 százaléka vallotta magát magyarnak, a magyarok közel fele pedig unitárius vallású. A település közigazgatásilag Szépmező községhez tartozik, melyben már csak 24 százalékot tesz ki a magyar lakosság aránya.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés