Kis késéssel, de a sepsiszentgyörgyi önkormányzat elindítja a kutyaszámlálási műveletét, ugyanakkor pénzügyi támogatást is nyújtanak, hogy a gazdák ivartalaníthassák a kedvenceiket. A város magán-, illetve közterületein levő ebállomány szaporodására vonatkozó szabályzat módosítását tegnapi ülésén fogadta el a helyi tanács.
2017. június 30., 00:352017. június 30., 00:35
Kis késéssel, de a sepsiszentgyörgyi önkormányzat elindítja a kutyaszámlálási műveletét, ugyanakkor pénzügyi támogatást is nyújtanak, hogy a gazdák ivartalaníthassák a kedvenceiket. A város magán-, illetve közterületein levő ebállomány szaporodására vonatkozó szabályzat módosítását tegnapi ülésén fogadta el a helyi tanács.
A tervek szerint a kutyamenhely munkatársaiból és helyi rendőrökből álló csapatok sorra felkeresik a háztartásokat, és egy hónap alatt felleltározzák a kutyákat. A határozattervezet előterjesztésekor Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, hogy eredetileg áprilisban szervezték volna meg a számlálást, és az egésznek a lényege az lett volna, hogy az akció során tájékoztassák is a lakosságot arról, hogy az önkormányzat átvállalja az ivartalanítási költségek egy részét is. Erre a támogató tevékenységre ellenben versenytárgyalást kellett szervezni állatorvosoknak. „Ami sajnos ennyi időbe telt, még úgy is, hogy problémamentesen zajlott. Most már megvan az a két állatorvos, akikkel a szerződés aláíródott, tehát az egész akció július elsejétől kezdődik”, mondta az alpolgármester, hozzáfűzve, az ivartalanítás támogatása az év végéig érvényes.
A törvényes előírások értelmében kötelező a kutyák mikrocsipezése, egy adatbázisba történő bevezetése és a nem fajtiszták ivartalanítása, ellenben ennek minden költsége a gazdákat terheli. Ez okból sokan nem tesznek eleget e kötelezettségüknek, és ezért az önkormányzat a kan kutyák esetében 65 lejes, a szukák esetében pedig 125 lejes segítséget fog nyújtani. A szerződés értelmében összesen ezer kutya ivartalanításának költségeihez járulna hozzá a város az év végéig.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!