Johannis felszólította a kormányfőt, konzultáljon vele, mielőtt újabb európai biztosjelöltet javasol

Klaus Johannis államfő felszólította Viorica Dăncilă miniszterelnököt: ne javasoljon Románia nevében újabb európai biztosjelöltet, anélkül, hogy konzultálna vele, és megszerezné jelöltje számára a parlament jóváhagyását.

Székely Hírmondó

2019. október 02., 15:252019. október 02., 15:25

Az elnök szerdán kiadott közleményében arra reagált, hogy a szociáldemokrata (PSD) kormányfő nem jelent meg aznap az elnöki hivatalban, elutasítva azt, hogy az államfővel egyeztessen egy újabb román biztosjelöltről, miután első jelöltjét, Rovana Plumb szociáldemokrata EP-képviselőt összeférhetetlenségre hivatkozva leszavazta az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága.

Johannis szerint azzal, hogy megtagadta az egyeztetést egy Románia nemzetközi megítélését érintő ügyben, Dăncilă súlyosan megsértette az alkotmányt, aláásta Románia hitelét, újabb bizonyítékát adva politikai dilettantizmusának és a felelőtlenségének.

Dăncilă kedden este megszerezte pártja támogatását ahhoz, hogy Dan Nica szociáldemokrata EP-képviselőt javasolja az Európai Bizottságba (EB), miután azonban erről telefonon tájékoztatta Ursula von der Leyent, az EB elnöke médiaértesülések szerint "tartalékmegoldásként" egy újabb női jelöltet is kért tőle. A PSD végül elfogadta azt is, hogy Melania-Gabriela Ciot európai ügyekért felelős külügyi államtitkár legyen Románia tartalék-jelöltje.

Romániában a novemberi elnökválasztás közeledtével gyakorlatilag minden politikai kérdésben kiéleződött a szembenállás a második mandátumra pályázó jobboldali elnök és a legfőbb közjogi méltóságot a PSD részéről megpályázó szociáldemokrata kormányfő között. A PSD-kormány legitimitását a parlamenti ellenzék is vitatja, miután korábbi koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) augusztusban kilépett a kormányból. A Dăncilă-kabinet ellen kedden bizalmatlansági indítványt terjesztett be az ellenék, amelyről várhatóan szombaton szavaz a bukaresti parlament.

Az államfő kapott tájékoztatást az európai biztosjelölt ügyében, hisz amikor Rovana Plumbot nevesítették, ott volt a Dan Nica neve is - közölte szerdán Viorica Dăncilă kormányfő.

"A képmutatás csúcsa, hogy Klaus Johannis az alkotmány megsértéséről beszéljen. Ugyanaz a Klaus Johannis, aki lábbal tiporja az ország alaptörvényét azáltal, hogy megtagadja az ügyvivő miniszterek kinevezését, és tudatosan figyelmen kívül hagyja az alkotmánybíróság határozatát is. Ami az európai biztosjelölt személyére vonatkozó javaslatot illet: emlékeztetem az elnököt, hogy erről a jelölésről akkor kapott tájékoztatást, amikor Rovana Plumbéról is. Valószínűleg a kampányban lévő államfő figyelmét elkerülte ez az információ"- írta a szerdai Facebook-bejegyzésében a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust