
A Hargita megyei törvényszék jogerősen elutasította a Csíki Csipsz gyártását és forgalmazását ideiglenesen leállító hatósági határozat felfüggesztését - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
2022. július 30., 11:462022. július 30., 11:46
A Csíki Csipszet gyártó csíkszentsimoni Pityóka Gyár kft. 33 termékének a gyártását és forgalmazását - a cég korábbi bejelentése szerint - azért állíttatta le június elején a fogyasztóvédelmi hatóság, mert a csomagoláson a gyártó címénél Székelyföld szerepel Románia helyett. A hatóság képviselője viszont a Székelyhon.ro portálnak adott nyilatkozatában félrevezetőnek vélte a cég bejelentését.
Amint a romániai bíróságok portálján látszik, a cég pert indított a fogyasztóvédelmi határozat érvénytelenítése ügyében, ugyanakkor egy másik keresetben arra is kérte a bíróság elnökét, hogy rendeletben függessze fel a határozat hatályát mindaddig, amíg az érdemi perben jogerős ítélet nem születik. Amint az Informația Harghitei napilap közölte: utóbbi keresetet utasította el jogerősen a Hargita megyei Törvényszék.
Amint az MTI tudósítója meggyőződött róla: a Csíki Csipsz egyes sorozatainak tasakján csak a "gyártó" felirat szerepelt több nyelven, a településnevet, a megyét és a Székelyföld feliratot csak magyarul tüntették fel. A cég azóta azt közölte, hogy "a hatályos rendelet értelmében korrekcióra került a gyártás helyének megnevezése", de Románia mellett Székelyföldet is megjelölték a gyártás helyeként, "mivel a törvény ezt nem tiltja".
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!