
Csernátonban a közelmúltban új játszóteret adtak használatba, megrongálódott útszakaszt foltoztak, és hosszú idő után a települést Torjával összekötő út korszerűsítésével is végeztek. A részletekbe Rákosi Árpád polgármester avatta be lapunkat.
2022. szeptember 20., 00:172022. szeptember 20., 00:17
„A nyár folyamán 48 ezer lejből építettünk Alsócsernátonban új játszóteret a régi helyére. Az összeg nagyobb részét a helyi önkormányzat biztosította, ám a megyei tanács résztámogatása nagy segítséget jelentett” – osztotta meg lapunkkal Rákosi Árpád. A közelmúltban a 4-es számú községi főúton is kátyúztak. „A még garanciában levő úttesten keletkezett gödröket kijavították, beaszfaltozták a Kovászna Megyei Út és Híd Rt. alkalmazottai. A mezei utakat pedig útgyaluval elegyengettük az őszi betakarítási munkálatok könnyebbé tétele céljából” – sorolta az elöljáró.
Több mint két év után megtörtént a községet Torjával összekötő, mintegy 4 kilométeres út felújítása. „A Septemberfest keretében Torján megtörtént a két települést összekötő út átadása. Még van egy kevés elvégzendő munka, mint az útburkolat-festés, illetve a közlekedési táblák kihelyezése, ám végre korszerű úton közlekedhetünk Torja irányába”– nyugtázta Rákosi.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!