
2014-ben első alkalommal vettek részt a csernátoni Végh Antal Általános Iskola gimnazista tanulói a magyarországi Sármellék testvértelepülésen megszervezett Le a cipővel! elnevezésű nyári táborban. Azóta minden évben megszervezik a tábort: egyik esztendőben Sármelléken, másikban Csernátonban. Idén Csernáton látta vendégül a sármelléki gyerekeket.
2022. szeptember 02., 00:212022. szeptember 02., 00:21
A táborban 13 sármelléki és 13 csernátoni diák vett részt kísérőikkel, tanáraikkal együtt. A tábor a Hanna panzióban zajlott, ahol gyerekbarát, igényesen kialakított környezet várta a gyerekeket. A nagyszerű ellátás és szívélyes vendéglátás mellett változatos programok tették emlékezetessé az idei tábort.
A programok között volt faluismeret, sport- és különböző vetélkedők, kirándulás, ismerkedés ma is élő népi mesterségekkel, táncház, drámajáték, barkácsolás és, természetesen, sok-sok játék, móka és kacagás.
A tábor létrejöttében és megvalósításában nagy segítséget jelentettek az anyagi hozzájárulások, önzetlen adományok. A szervezők köszönik a támogatást a csernátoni önkormányzatnak, a Végh Antal Általános Iskolának és annak keretén belül működő Pedellus Egyesületnek, a Nemorosa, M&P Agro, Screw-bolt és az alsócsernátoni La doi pași cégeknek, és nem utolsósorban a táborban részt vevő csernátoni gyerekek szüleinek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!