
Románia kiáll a Moldovai Köztársaság mellett, ahogy mindig is tette - jelentette ki szerdán Chişinăuban Klaus Iohannis.
2022. március 17., 08:292022. március 17., 08:29
[reklam]
A Maia Sandu moldovai elnökkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón az államfő kifejtette: a Moldovai Köztársaság nem csak Románia, hanem valamennyi európai és euroatlanti állam támogatására számíthat.
Klaus Iohannis elismerően szólt az ukrajnai menekültek megsegítésére irányuló moldovai erőfeszítésekről, amelyek szerinte "megmaradnak a kollektív emlékezetben".
A román államfő szerdán hivatalos látogatáson tartózkodik a Moldovai Köztársaságban. Klaus Iohannist elkísérte Chişinăuba Nicolae Ciucă miniszterelnök is.
A NATO keleti szárnyát kiegyensúlyozottan kell megerősíteni, az északi, baltikumi övezetet ugyanúgy, mint a déli, Fekete-tengeri részt - jelentette ki Klaus Iohannis.
Az államfő emlékeztetett arra, hogy Oroszország a Fekete-tengerről indította el a támadását Ukrajna déli régiói ellen. Ezért szerinte alaposan indokolt a keleti szárny déli részének a megerősítése. Hozzátette: a jövő heti rendkívüli NATO-csúcson kérni fogja a katonai szövetség elrettentő képességének növelését a Fekete-tenger térségében.
"Mi nem akarunk senkivel háborúzni. De nem lehetünk gyengék és sebezhetők a keleti szárnyon" - jelentette ki Iohannis.
Románia a határait átlépő valamennyi ukrajnai menekültet befogadja, és ha szükséges, újabb humanitárius logisztikai központokat és táborokat nyit meg - jelentette ki Klaus Iohannis.
Az államfő kifejtette: Romániában kész befogadni azokat az ukrajnai menekülteket is, akiknek az elhelyezésére a Moldovai Köztársaságnak már nincs kapacitása.
"Szó sincs arról, hogy menedékkvótát vezessünk be. (...) A menekülteken segíteni kell. Akárhányan is jönnek, szívesen látjuk őket, és megkapják a megérdemelt segítséget és gondoskodást. Ez a legkevesebb, amit tehetünk az ukrajnaiakért ebben a számukra rendkívül nehéz helyzetben" - fogalmazott Iohannis.
Hozzátette: Románia kész újabb logisztikai humanitárius központokat és menekülttáborokat nyitni, ha ez szükséges. "Ne értsenek félre. Senkit sem bátorítok arra, hogy elhagyja az otthonát és Romániába meneküljön. De aki veszélyben érzi magát a háború miatt, azt jöjjön, mert szívesen látjuk" - jelentette ki az államfő.
A moldovai elnök szerdán Chişinăuban kijelentette, hogy országa számít Románia támogatására az uniós tagság elnyeréséhez.
Maia Sandu emlékeztetett arra, hogy a Moldovai Köztársaság március 4-n benyújtotta az EU-csatlakozási kérelmét. Ez a lépés szerinte bizonyítja országa elkötelezettségét az európai értékek mellett. Úgy vélekedett: a Moldovai Köztársaság európai integrációját célzó stratégiai partnerség alapján Chişinău számíthat Románia támogatására céljai elérésében.
Maia Sandu elmondta, országa Románia segítségét kéri ahhoz, hogy a moldovai termékek kijussanak az európai piacokra, miután a háború miatt az orosz, az ukrán és a fehérorosz piacok lezárultak előttük.
Klaus Iohannis Románia támogatásáról biztosította a Moldovai Köztársaságot az uniós csatlakozási folyamatban. "Tapasztalatból tudjuk, memnnyire göröngyös az európai integráció útja. De minden út, bármilyen hosszú legyen is, az első lépéssel kezdődik. A Moldovai Köztársaság már megtette az első lépést a csatlakozási kérelem aláírásával és benyújtásával" - jelentette ki az államfő.
Iohannis őszintének nevezte a Moldovai Köztársaság jelenlegi vezetőinek európai elkötelezettségét. Meggyőződését fejezte ki, hogy a csatlakozási kérelem benyújtása után felgyorsulmak a Chişinău által vállalt reformok.
A moldovai elnök kijelentette, hogy országának segítségre van szüksége az ukrajnai háború okozta kihívások leküzdésére.
Maia Sandu borzalmasnak nevezte az ukrajnai eseményeket. Szavai szerint az orosz katonai támadás destabilizálta a térséget, és nagy kihívások elé állította a Moldovai Köztársaságot. "A barátaink és partnereink segítségére van szükségünk ahhoz, hogy ezeket le tudjuk küzdeni" - fogalmazott Sandu.
Tájékoztatása szerint a háború kezdetétől 340 ezer személy érkezett Ukrajnából a Moldovai Köztársaságba, és 100 ezren közülük nem utaztak tovább. "Valóságos emberi drámáknak vagyunk tanúi" - jelentette ki.
Klaus Iohannis államfő szerdán hivatalos látogatáson tartózkodik a Moldovai Köztársaságban. Klaus Iohannist elkísérte Chişinăuba Nicolae Ciucă miniszterelnök is.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!