Iohannis a bolgár elnökkel tárgyalt a Cotroceni-palotában

Az építő ígéretei szerint július elsejéig elkészülhet a Görögország és Bulgária gázhálózatát összekötő interkonnektor, amelynek immár nemcsak Bulgária energiaellátása szempontjából van kiemelt jelentősége - jelentette be Rumen Radev bolgár államfő kedden Bukarestben, ahol Klaus Iohannis román elnökkel tárgyalt.

Székely Hírmondó

2022. március 16., 08:302022. március 16., 08:30

Közös sajtóértekezletükön elmondta: az interkonnektor kezdeti kapacitása hárommilliárd köbméter lesz évente, ami valójában Bulgária éves fogyasztásának felel meg, de ezt később évi ötmilliárd köbméterre lehet bővíteni. Az interkonnektor beüzemelése lehetővé teszi, hogy a görögországi Alexandrúpoli kikötővárosba hajón érkező cseppfolyósított földgázt a - Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián áthaladó - BRUA gázvezetéken keresztül más európai országokba is eljuttassák.

Rumen megjegyezte: Bulgária az alexandrúpoli terminál kapacitásának húsz százalékát kötötte le. A bolgár elnök szerint Románia és Bulgária között nagyon kevés kapcsolódási pont létezik mind az energetikai, mind a közlekedési infrastruktúra tekintetében, és az ukrajnai háborús helyzet is azt bizonyítja: nagyon fontos lenne ezek számát növelni, behozni a lemaradásokat, hogy a Duna ne elválassza, hanem összekösse a két országot.

A román államfő is úgy értékelte: diverzifikálni kell az energiaforrásokat és a szállítási útvonalakat ahhoz, hogy csökkenjen az Európai Unió Oroszországgal szembeni energetikai függősége. Ebből a szempontból létfontosságúnak nevezte a görög-bolgár interkonnektor üzembe helyezését és a vertikális földgázfolyosó megnyitását.

Iohannis rámutatott: bár nem gondolja, hogy a katonai konfliktus a NATO tagállamokra is kiterjedhet, minden eshetőségre fel kell készülni, ezért szerinte a NATO keleti szárnyát a Fekete-tenger térségében is annyira meg kell erősíteni, ahogyan az a Balti-tenger térségében történt.

Bulgária és Románia közös célkitűzéséről, a schengeni tagfelvételről szólva Iohannis úgy értékelte: országa határőrizeti szervei a mostani menekültáradat kapcsán is bebizonyították, hogy Románia a schengeni előírásoknak megfelelően, hatékonyan tudja védeni az unió határait.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés