Hátravan a második félidő

Első házként elutasította a szenátus hétfőn az RMDSZ március 15-e ünneppé nyilvánításáról szóló tervezetét. Az ügyben a képviselőházé lesz a végső döntés, írja az Agerpres.

Székely Hírmondó

2017. november 15., 00:202017. november 15., 00:20

Első házként elutasította a szenátus hétfőn az RMDSZ március 15-e ünneppé nyilvánításáról szóló tervezetét. Az ügyben a képviselőházé lesz a végső döntés, írja az Agerpres.

 

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a tervezet elutasítását követően azt nyilatkozta: a felsőház döntése rossz üzenettel bír, de a magyarok ünnepének értékéből semmit nem von le. Hozzátette, az elmúlt néhány hónapban nagyon sok félretájékoztatás és hazugság elhangzott március 15-ről. „27 éven keresztül ez év júniusáig senkinek semmi gondja nem volt ünnepünkkel, sem március 15-e üzenetével, sem azzal, ahogyan ezt a napot mi, magyarok ünnepeltük Erdély-szerte.” Emlékeztetett, hogy júniusban a román politikai pártok öncélú csatározásaik eszközéül használták a március 15-ét hivatalos ünneppé nyilvánító tervezetünket, így vált kényes kérdéssé nemzeti ünnepünk, és az azóta generált kisebbségellenes közhangulat hatására utasította el első házként a szenátus jogszabály-kezdeményezésünket.

„Az RMDSZ eddig is és ezután is abban hisz, hogy a többség–kisebbség viszonyában felmerülő kérdéseket csak párbeszéddel lehet rendezni, ezért szenátusban is nyitottan válaszoltunk minden felvetésre, és a képviselőházban is minden felmerülő kérdésre válaszolni fogunk a március 15-re vonatkozó tervezetünkkel kapcsolatban.” Hangsúlyozta továbbá, hogy ki kell vonni Romániában a kisebbség ügyeit a pártpolitikai csatározások köréből, különben sosem fog az ország fejlődést elérni a kisebbségek helyzetét illetően. Cseke Attila szerint az RMDSZ törvénytervezete nem sérti a többség érdekeit, és semmilyen kiváltságos jogot nem kér a magyarok számára, csak azt, amit a roma és tatár közösség számára már több mint tíz éve jóváhagytak.

Az RMDSZ szenátora reagált Traian Băsescu PMP-s szenátor plénumi megnyilvánulására is, amikor a volt államelnök azt hangoztatta, a tervezet a románok megalázását célozza. Cseke Attila emlékeztetett, a román–magyar viszony alakulása a politikai eliteken is múlik: „Traian Băsescu államfőként tíz éven keresztül pozitív hangvételű és normális hozzáállást biztosított az államelnöki hivatal részéről azáltal, hogy évről évre köszöntőüzenetet fogalmazott meg az erdélyi magyarság számára. Sajnos mindent, amit az államelnöksége tíz évében felépített, sikerült szenátorként négy hónap alatt lerombolnia. Mai kijelentései teljesen ellentétesek ünnepi üzeneteivel: most tagadja, hogy a magyarságot megilleti a jog, hogy március 15-ét méltóképpen ünnepelje, és a nemzeti ünnepünk által képviselt eszmét is megkérdőjelezi.”

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés