Újabb játékfilm készül Astrid Lindgren világhírű gyerekregényéből, a Harisnyás Pippiből, ezúttal a Paddington című brit sikerprodukció alkotóinak közreműködésével
2019. október 03., 10:512019. október 03., 10:51
A vörös copfos, szeplős, felemás harisnyás, bátor és jókedvű szupererőskislány története először 1945-ben jelent meg. Astrid Lindgren svéd szerző regényét azóta 77 nyelvre fordították le, és több mint 65 millió példány fogyott belőle világszerte. A könyvből és folytatásaiból pedig számos tévéfilm és filmadaptáció született már.
Legutóbb Michelle Obama beszélt arról a Today című tévéműsorban, hogy az első könyv, amely a kedvence lett gyerekkorában, az a Harisnyás Pippi volt.
Az új filmes adaptáción a StudioCanal és David Heyman brit producer Heyday Films produkciós vállalata dolgozik. Heyman volt a producere a Paddington és a Paddington 2. című brit kasszasikereknek is.
A Pippi-film elkészítését az Astrid Lindgren Company is támogatja.
Nils Nyman, Lindgren unokája, az Astrid Lindgren Filmvállalat igazgatója elmondta, hogy Heyman és StudioCanal elég garancia arra, hogy jó film készülhet, amely visszaadja mindazokat az értékeket, amiket a Harisnyás Pippi közvetített.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!