Hányatott sorsú tanár és alkotó

Berde Mária (1889–1949) írónő alakjáról és pályájának alakulásáról rántotta le a feledés fátylát dr. Molnár Szabolcs irodalomtörténész, a bukaresti Hungarológiai Tanszék nyugalmazott professzora a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum népes közönsége előtt. A földi létből történt távozásának 69. évfordulójára (február 20.) való tekintettel a tanár úr az írónő egyetemi leckekönyvének adományozásával gazdagította a múzeum kincsestárát.

Berde Mária többek között így vall magáról a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium könyvtárában található, Enyed az én városom című kéziratában: „1889-ben Szolnok–Doboka megyében, Kackón születtem. Apám, Berde Sándor háromszéki székely, anyám, Weress Mari ősi enyedi sarj. Keverék voltomban nehéz elválasztani, honnan mily lélek-meghatározókat hoztam magammal. Apám korai, 1894-ben bekövetkezett halála folytán azonban világos, merről felől kaptam a kívülről jövő irányításokat. Lelkiségem kialakítója gyermek- és ifjúkoromban anyám családjának légköre.”
Önvallomásából ugyanakkor az is kiderül, hogy irodalmi próbálkozásai egybeesnek a betű megismerésével, de ilyen irányú hajlama a mesemondásban is megnyilvánult. Az igazi áttörést azonban verseinek a Pesti Naplóban történt közlése (1906) jelentette.

1907-ben beiratkozott a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Egyetem magyar–német és franciatanár képzőjébe. 1913–14-ben állami ösztöndíjjal német és angol irodalmat tanult a müncheni egyetemen, viszont itt nem csak átlagon felüli tudást szerzett magának, hanem egy csúnya kórt, a tüdőbajt is. Emiatt hosszú hónapokat kénytelen tölteni hazai és svájci szanatóriumokban, azonban betegségét csak enyhíteni tudják. Ezekben szerzett élményeit a Haláltánc című regényében dolgozta fel. A magyar–német szakot 1917-ben végezte el – az immár Sepsiszentgyörgyön letétbe helyezett leckekönyve tanúsága szerint kiváló minősítéssel.

Ez év őszétől három esztendőn át szeretett városa, Nagyenyed híres kollégiumának gimnáziumában taníthatott, de mivel női voltából kifolyólag rendes tanári állásra nem számíthatott, 1920-ban Marosvásárhelyre távozik. A székely fővárosban 11 éven át tevékenykedett tanárként és íróként, valamint megismerkedett dr. Róth Jenő tanárral, akihez 1924-ben férjhez is ment. Innen Nagyváradra sodródott, és egy évtizedig a kereskedelmi lányiskola tanára volt. Megrendült egészségi állapota miatt 1942-ben nyugdíjba vonult, és Kolozsvárra költözött, ahol élete végéig Nagyenyed hősi múltjának feltárásán és megismertetésén munkálkodott.

Első pillanattól egyik szervezője a kibontakozó romániai magyar irodalmi életnek, így 1919-től például az Erdélyi Irodalmi Társaság, 1920-tól pedig marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság tagja, majd alelnöke. Szépirodalmi alkotásai és cikkei a legtekintélyesebb magyarországi és erdélyi lapokban jelentek meg. Életműve számos regényt, verses, novellás és elbeszéléskötetet, cikkeket, valamint két műfordítást foglal magába.

A rendezvény a Tehetségük az isteni kegyelem ajándéka című, a Berde Mária írónő, valamint Berde Amál festőművész pályaképét bemutató és még mindig megtekinthető időszakos tárlathoz kapcsolódott.