Hajnali elmélkedés

Ezzel úgy vagyok, mint sokan mások, akinek magyar az anyanyelve…

Imádom a költészetet, ezen belül József Attilát. Számomra a költészet, a Vers non plus ultrája ez:

A semmi ágán ül szívem,

Kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szelíden,

S nézik, nézik a csillagok.

Ezt hittem. Egészen máig, 2019. szeptember 9-ig. Pontosabban hajnali 5 óráig. Mert most, így hajnalosan, valaki-valami ezt súgta nekem: nem. Neked nem szabad EZ legyen a kedvenc versed. A te kedvenc versed ez:

Vers a fogoly katonákról

Verd meg, Isten azt az urat!

A ki háborut indittot.

Sok szép embert össze szedik,

Fegyverekkel fel szerelik.

Nem számitnak ök még arra,

A sok szomorú napokra!

Mit fog még e nép megérni,

Sok szép apa fog meg halni...

A szent írás meg azt irja,

Az ember egymást ne bántja.

Mit értünk a háboruval...

Hát vers ez, kérem? Igen. Ma ez a vers nekem. A költőjét úgy hívják: Páll Béla. Foglalkozása: cipészmester. Született:1894. február 10-én Szentkatolnán, földműves családban. Végzettsége 6 elemi iskola. Megírta az ötéves szibériai fogságának történetét is. Valószínű azért, mert a lánya, Páll Katalin biztatta erre. A naplója mellett két verset is írt. A napló és e két vers itt rejlik nálam sok-sok éve. És én, ki tudja, miért (hanyagságból? lustaságból?), hallgattam erről. De most, 2019. szeptember 9-én reggel 5 óra 36-kor felébredtem, s Valaki ezt súgta nekem: írd meg! Írd meg, hogy a te kedvenc versedet Páll Béla írta. Írd meg ezt Érte, írd meg Édesanyádért, akitől te mindent tanultál; Édesapádért, aki az emberi tartást ajándékozta neked, és írd meg mindazokért, akik számodra a világon a legfontosabbak… Írd meg a családodért. Írd tovább ezt a verset!

Verd meg Isten!!

Jaj, ne! Ne verj meg, Istenem, senkit.

Légy szelíd, mint a Fiad.

És bocsásd meg a vétkeinket!

És dobd vissza kenyérrel.

De gondolj azért néha azokra,

Akik Téged mindennél jobban szeretnek!

S akiket ama háború

Kifosztott legdrágább kincseikből...

Pedig látod, hogy mennyire imádnak Téged

és Fiadat?

Jaj, jaj, Istenem!

Mit fog még e nép megérni…

Mit fog még e nép megérni???

Mit fog még e nép megérni!!!

Andante (variáció)

Hazádnak rendületlenül…

Csak suttogj bölcsős éneket.

A nagyvilág most e kívül

Szeretne látni tégedet.

A nagyvilág, mely sors keze

Gyanánt diktátorod

Volt, s így maradna végzetül

Míg eljön a torod.

Ez balszerencse, végveszély,

Vagy fátumod beszél?

A leplet, mely most éjsötét,

Elsöpri majd a szél?

Légy szelíd, csöndes, angyali,

Ne orkánkodj-hevülj,

Bár tudjuk jól – a víz az úr,

Egyre hazább röpülj...

S ahogy téged itt egykoron

Anyád ápolgatott,

Kezedre szállva hópihéd –

Bűvöld a holnapot.

(És bent, de halkan, szótlanul

A kőre kő kerül.

És izzón tör majd fölfelé,

Hogy rendületlenül.)

S így – gondolom – lányod, fiad,

Nézve az ég fele,

Majd megszavazza nélküled,

Áldjon vagy verjen-e.

Nagy-Babos Tamás