Haditudósító diákok

Pénteken a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában, szombaton pedig az Úz-völgyében zajlott a VI–VII. osztályos diákok számára immár harmadik alkalommal megszervezett Székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny II. fordulója. Kiemelendő a döntőbe jutott 9 csapat tagjainak meglepően alapos felkészülése.

Bedő Zoltán

2017. november 07., 00:202017. november 07., 00:20

Pénteken a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában, szombaton pedig az Úz-völgyében zajlott a VI–VII. osztályos diákok számára immár harmadik alkalommal megszervezett Székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny II. fordulója. Kiemelendő a döntőbe jutott 9 csapat tagjainak meglepően alapos felkészülése.

Péntek délután elsőként a vetélkedő megszervezését és anyagi hátterének biztosítását magára vállaló Keresztes László nyugalmazott tanár szólt a résztvevőkhöz a Mikó Imre Alapítvány nevében. A székely nemzetségi önazonosságtudat felébresztését és erősítését, valamint múltunk és hagyományaink kutatását, megismerését és megbecsülését jelölte meg a vetélkedő elsődleges céljaként. Ugyanakkor a 2012-ben megjelent Székelység története című segédtankönyv használatának elősegítését is, melyet eddig mellőztek az arra hivatott szaktanárok.

A zsűri elnöke, dr. Szekeres Attila István történész, címerszakértő köszöntőbeszédéből megtudhattuk, hogy a Székelység története verseny megszervezésének ötlete az idejekorán elhunyt Kádár Gyula történész fejéből pattant ki 2014-ben. Megvalósítása pedig elsősorban Keresztes László és a mögötte álló Mikó Imre Alapítvány, illetve a szakmai rész összeállítását immár harmadik éve elvállaló Pénzes Loránd történelemtanár érdeme.

Kádár Gyula történész tizennyolc éven át szerkesztette és jelentette meg saját költségén a kezdetben Történelmünk, majd Történelmi Magazin című színes folyóiratot. Ennek pénzhiány miatti beszüntetése után pedig a székelység történelmét népszerűsítő és egyúttal jövőbe mutató könyvek megírásába és kiadásába fogott. A segítségével 2015-ben első alkalommal megszervezett vetélkedő tehát méltán viseli a nevét.

Az idei témák az I. világháború székelyföldi vonatkozásaihoz kapcsolódtak, a feladatsor összeállítását Pénzes Loránd és történelemtanár társai végezték el. Ennek első fele kérdések megválaszolásából, tesztlapok kitöltéséből, haditudósítások szabad és cenzúrázott változatának megírásából, az események alakulásában meghatározó szerepet játszó személyiségek fénykép utáni felismeréséből, egy-egy harcra buzdító, illetve a valóságot tükröző plakát előzetes megrajzolásából és végül egy hadszíntéri hangulatot tükröző vers 15 perc alatt történő megírásából állt.

Szombaton mindez Úz-völgyi kirándulással egészült ki, melyen a csapatok bemutattak egy-egy az útjuk során érintett települést, előadtak egy első világháborús katonanótát, és kiegészítették a szintén útjukba eső történelmi emlékhelyekről szóló tudósítások üresen hagyott részeit. Úti céljukhoz érve a csíkszentmártoni közbirtokosság vendégei voltak, és a terepet jól ismerő Gergely József erdész jóvoltából megtekinthették az itt kialakított magyar védővonal még fellelhető maradványait.

Eredményhirdetésre a Csernátoni Haszmann Pál múzeum falai között került sor. Első helyen a Fülöp Ildikó tanár által felkészített illyefalvi Bagolyvár csapat végzett, másodikon a szintén Fülöp Ildikó által irányított barátosi Kockás Liliom, a III. helyet pedig Szabó Búcs Réka tanár Székely Ifjak nevet viselő zágoni csapata érdemelte ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés