
Az Alutus Regio Egyesület munkatársai októberben találkozókat szerveztek az Alutus LEADER térséghez tartozó településeken, 12 községben és Baróton, azokon ismertetve az új, 2020-ig tartó pályázati ciklus lehetőségeit az érdeklődőkkel.
2017. november 09., 00:262017. november 09., 00:26
Az Alutus Regio Egyesület munkatársai októberben találkozókat szerveztek az Alutus LEADER térséghez tartozó településeken, 12 községben és Baróton, azokon ismertetve az új, 2020-ig tartó pályázati ciklus lehetőségeit az érdeklődőkkel.
A baróti találkozón Demeter Zoltán animátor és Gecse Ágnes pályázati szakértő elmondták: a második ciklusban öt intézkedés keretében lehet majd pályázni, összesen mintegy kétmillió euró áll ezúttal is az egyesület rendelkezésére.
A kiírások változatosak: szólnak többek között az önkormányzatoknak, a mikro-, vagy kisvállalkozásoknak, a mezőgazdászoknak, lehet mezőgazdasági vagy nem mezőgazdasági tevékenységekre, feldolgozó egységek létrehozására, de akár társulati struktúrák létrehozására is pályázni.
Az érdekelteknek érdemes gondolkodniuk az ötleteken, hiszen az első pályázati kiírások már november közepén esedékesek. Az elmúlt ciklusban (2013-ig) a térséget magába foglaló 35 erdővidéki és Olt menti településről 56 sikeres pályázó került ki, ők összesen 2,2 millió eurót költhettek el vállalkozásuk, avagy az önkormányzatok esetében a képviselt település fejlesztésére.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!