Felséges nosztalgiáim

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Zubreczky Antal

2022. szeptember 20., 00:012022. szeptember 20., 00:01

Bevallom töredelmesen, én soha nem akartam tűzoltó lenni, meg katona vagy vadakat terelő juhász. A tűztől féltem, mint a tűztől, katonának békés voltam, és miután láttam, hogyan szedi ki koszos kézzel a bűzös fekete bogyókat a csobán a sajtárból, köszöntem szépen. Én bakter akartam lenni, hogy szalutálhassak minden vonatnak, és még fizessenek érte, vagy középkori kódexmásoló, mert láttam a Teleki Könyvtárban, milyen szépek azok. Az iskolában azonban megtudtam, lekéstem a középkort, és a bakterbódékat sorra felszámolták.

De most látom, nincs jobb mesterség az angol királyénál. Nem, nem a középkorban – de jó, hogy lejárt, mert akkor egy királyságot kellett odaadni egy lóért, különben meglékelt az ellenség, vagy éppen a szeretett alattvalók gondoltak egyet és lenyakazták. Hanem most. Válogathatsz a paloták között, melyikben unatkozol, egy fertályóra alatt Isten kegyelméből kezet fogsz 500 csodálóval (ne félj, utána egy garmada medikus fertőtleníti felséges ujjaidat), félévenként ellenőrzöd erdélyi házaidban a szilvát és a baromfikat (a szomszédok mind memoárírásra adják fejüket, lejegyzik vagy kitalálják, hogyan látták felséges darahintésedet), és kész. Pardon, ne felejtsem el, van még egy nagyon fontos munkád: évente egyszer felolvasol egy jelentést a nemzet állapotáról, de abból egy vesszőcskére sincs gondod, nálad okosabbak megírják. És ami a legfontosabb, a politikusokat mindenki szidja, téged mindenki szeret. Mert felelősséged nulla.

Ugyanis a kispadon ücsörgő játékos mindig jobb, mint a pályán hibázó. Amíg Raed Arafat a SMURD-ját bökdöste hátulról, ő volt a legnépszerűbb, a nemzet megmentője. Felelős tisztséget vállalt, annyi kellett neki, szidják, mint a bokrot. Emlékszem, amikor Meleșcanu úgy harminc évvel ezelőtt bejelentett egy új pártot, az rögtön 20 százalékos potenciális szavazótábort gyűjtött a felmérések szerint. Amikor aztán bejutott a parlamentbe, brrr...

* A Nemere hírügynökség kiszivárogtatta – miután felvetődött a javaslat, miszerint a gárdát okulás céljából beosztják két-három napra harmadik váltásba a pékségbe, a Sepsi OSK játékosai a következő rigmussal esedeztek a Főnöknek: Ne búslakodjon, Pékmester! Nem fizet hiába./ Hogyha nem is egy-kettőre, /

Ámde biztos esztendőre/ Menyünk münk, székölyök is/ A Kohn Ferenc Ligába!

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés