Fekete ribizli ünnepe Esztelneken

Farkas Imola

2022. július 28., 00:142022. július 28., 00:14

A vízhálózatot illetően jelenleg a tervek elkészítése, engedélyek beszerzése zajlik, annak érdekében, hogy minél hamarabb összeálljon a szükséges dosszié, és megkezdődhessen a konkrét kivitelezés. Erre a bürokratikus folyamatra két évet írtak elő a pályázatban, ám arra törekednek, hogy ne tartson három hónapnál tovább a „papírozás”, és elkezdődhessen a munka.

Egységes, rendezett falukép

Esztelneken mindig szem előtt tartották, hogy bármely fejlesztés, javítás oly módon legyen kivitelezve, hogy az eredmény harmonikusan illeszkedjen a faluképbe, az ide látogatók és a helyiek is jó érzéssel haladhassanak végig az egységes arculatú, gondozott településeken. Ezen szemléletmód jegyében láttak neki a kurtapataki mérlegház felújításának is, amelyen ottjártunkkor javában zajlott a munkálat. A létesítményt tatarozzák, új tetőzettel látják el, amelyre hagyományos lapicserép kerül, új ajtókat, ablakokat kap az épület, újrapadolják a mérleg padlózatát, illetve beállíttatják a mérőműszert. A közbirtokosság elektromos hídmérleget is felállított a régi TSZ-istállóktól nem messze, ám a kurtapataki mérlegház olyan régi létesítmény, amely megérdemli, hogy felújítsák, használatban tartsák.

Szintén a tiszta, rendezett falukép megőrzése érdekében utcai kukákat szereztek be, hogy ezzel is arra ösztönözzék a lakosságot: ne dobálják szét a szemetet a település közterületein. Ezeket hamarosan kihelyezik: 10-et Kurtapatakon, 20-at Esztelneken állítanak fel, azokat az önkormányzat alkalmazottai ürítik majd rendszeresen.

Most kell előre gondolkodni!

Folyamatban van az Esztelnek-pataka medrének kitakarítása, medermélyítése, ez nagyon-nagyon fontos munkálat, amelynek most kedvez az időjárás – az alsóesztelneki templomnál a patak nem folyik, a csupasz meder látható. Most ugyan nincs, de lesz még nagy vízhozam, véli a polgármester, és olyankor bajba kerülnek a közelben lakók, most kellene tehát előre gondolkodni, és elvégezni a munkálatokat.

Az önkormányzat felhívással fordult a lakossághoz, hogy vegyenek részt, segítsenek a vízügynek a medertakarításban, azonban ez igen gyenge visszhangra talált. Olyan helyek is vannak a településen, ahol az aszfalt és a patakmeder között mindössze egy méter szintkülönbség van, ez egy hevesebb, torrenciális esőzés esetén – amilyenekkel a megváltozott időjárási körülményeink miatt egyre gyakrabban számolni kell – gondot jelenthet. Az ideihez hasonló szárazság mintegy 5–6 éve volt Esztelneken, egyelőre nem érkezett olyan panasz az önkormányzathoz, hogy a kutak kiszáradtak volna, ám a vízszint mindenhol erőteljesen lecsökkent.

Múltunk értékeire építkezve

– Nagyon ragaszkodtunk ahhoz, hogy helyi termékekre, helyi értékekre építsük a Fekete ribizli ünnepe nevet viselő falunapunkat – hangsúlyozza Salamon Balázs polgármester. – Ennek megfelelően helyitermék-vásár, népzene, néptánc lesz, olyan előadások és programok, amelyek között minden korosztály megtalálja a számára megfelelő, értékes kikapcsolódást. Hiszünk abban, hogy aki a múltját nem tiszteli, nem becsüli, annak nincs jövője, ezért a rendezvénysorozatot egyfajta időkapszulaként terveztük meg, amely a múlt értékes elemeit – történelmünket, népi kultúránkat – átmenti a jelenbe, ezáltal erős alapot teremtve a jövő számára – fogalmazott a polgármester.

A programok közül kiemelte az I-II. világháborús tárgyakból összeállított kiállítást, illetve az elhurcoltak emlékére állított emlékmű újraavatását. Az egykori emlékmű renoválása nem lehetséges, mivel az a réteg, amibe bele vannak faragva a nevek, bomlik le a kőről, ezért újrafaragtatják, az eredetit pedig fedél alatt megőrzik. 1916. október 7-én a visszavonuló ellenséges csapatok kirabolták a községet, és rákényszerítették az esztelneki fogatosokat, hogy a zsákmányolt javakat szállítsák el. Ezekből az emberekből egyetlenegy tért haza, aki leszökött a szekérről Ojtozban, megérezve, hogy vesztükbe mennek. A többiek mind odavesztek, feleségeik, gyermekeik, családjaik az emlékükre állították az eredeti kőfaragványt. Álljanak itt a neveik: Babos Lajos Ágoston, Nagy Péter, Fekete Gyula, Vass Lajos, Bokor István és Csavar Boldizsár.

A Fekete ribizli ünnepén – amelyen vendégül látják a testvértelepülés, Nyíradony küldöttségét is – a következő programmal várják a helyieket, és természetesen minden érdeklődőt:

Pénteken, augusztus 5-én 18 órától ünnepélyes megnyitó a régi óvoda épületében, ugyanitt látogatható az I-II. világháborús tárgyak emléktárlata a falunapok teljes ideje alatt, és bemutatják Lőrinczi Dénes Édes emlékek című kötetét. 21 órától bál kezdődik az esztelneki kultúrotthonban, a talpalávalót a Csavargó Band biztosítja.

Szombaton, augusztus 6-án 9 órától gyerekvetélkedőkkel indul a nap a Nagy Mózes Általános Iskola udvarán, a CSÁKESZ Minta ifjúsági szervezet vezetésével. 10 órától rajtol a favágó- és a főzőverseny, 12-től Lau-Do gyerekkoncert. 13.30-tól a versenyek díjazása, majd ebéd következik. 16 órától kezdődik a Népi délután, fellép a helyi Hamuvirág Néptáncegyüttes, a nyíradonyi Kisliget Néptáncegyüttes, a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a kézdiszentkereszti Tisztás Néptáncegyüttes. 19 órától a csíkszentgyörgyi Székely Góbék nevettetik meg a közönséget, 21 órától az Ego Sum koncertjére lehet bulizni.

Vasárnap, augusztus 7-én 11 órától kezdődik az elhurcoltak emlékének felajánlott szentmise a ferences templomban, 12 órától avatják az elhurcoltak emlékművét (közreműködik a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja Fúvós Zenekara). 14 órától tűzoltóverseny a kurtapataki új óvoda udvarán, 15 órától ebéd, szabadidős tevékenység, 17 órától szekértolóversenyen lehet szurkolni, 20 órától Old Bumeráng-koncert, majd 21.30-tól tábortűz zárja a tartalmas faluünnepet. A rendezvény ideje alatt állandó programok: helyitermék-vásár, gyereksarok, arcfestés, lazulósátor, látogatható kiállítások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés