Fakivágások a stadionnál

Többen jelezték, illetve hétfőn panaszlevelet is eljuttattak Kelemen Lászlóhoz, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnökéhez, amiben azt kifogásolták, hogy a megyeszékhelyi stadion salakpályájának környékén felelőtlenül vágják a fákat, nem ügyelve arra, hogy ezt megsínyli az ott élő madárvilág.

2017. június 29., 00:352017. június 29., 00:35

Többen jelezték, illetve hétfőn panaszlevelet is eljuttattak Kelemen Lászlóhoz, a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani Egyesület elnökéhez, amiben azt kifogásolták, hogy a megyeszékhelyi stadion salakpályájának környékén felelőtlenül vágják a fákat, nem ügyelve arra, hogy ezt megsínyli az ott élő madárvilág.

„Köztudott, hogy a focicsapat feljutott egy magasabb csoportba, s ezért a stadionban nagy átalakításokat végeznek. Ez szükséges is, nem vonom kétségbe. Akik vágták a fákat, azt mondták, hogy nincsenek rajta madárfészkek! Sokan naponta szaladunk, halljuk a madarak énekét, és nagyon sok a madár! Én csak azt szeretném elérni, hogy a fák kivágását halasszák el, hogy a fiókáknak legyen lehetőségük felnőni” – áll a levélben.


Kelemen László lapunk érdeklődésére elmondta, ő maga is meggyőződött, hogy a fák kivágása nem ártott a fiókáknak.


– Tengelicek vagy zöldikék fészkelhetnek azokon a fákon – az ilyen helyeket kedvelik –, de mindkét madár már a második fészekalját repítette ki a napokban. A madarak szempontjából nem okozott gondot a fakivágás – mondta a madárvédő, hangsúlyozva, hogy Sepsiszentgyörgyön jó az együttműködés az önkormányzattal, és odafigyelnek arra, hogy a fakivágások során ne bántsák a madárfészkeket.


Diószegi László, a Sepsi OSK főtámogatója kérdésünkre kifejtette, biztonsági okból vágták ki a fákat.


– Jómagam is természetszerető ember vagyok, és látom, hogy egyre kevesebb fa van, ám az ide sportolni járó emberek épségét kell szem előtt tartsuk. Ezt nem mi találtuk ki: a pálya körül már rég ki kellett volna vágni a fákat a tűzoltóság láttamozása, felszólítása szerint. A környezetvédelemtől is van engedélyünk a vágásra – összegzett Diószegi. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés