
Joe Biden várhatóan a jövő héten csatlakozik az EU és a NATO vezetőihez Brüsszelben. Az amerikai elnök március 24-én előbb a NATO brüsszeli csúcstalálkozóján, majd néhány órával később a szintén Brüsszelben tartandó uniós csúcson is részt vesz.
2022. március 16., 11:252022. március 16., 11:25
Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára kedd délután jelentette be Biden európai útját. Mint mondta, az amerikai elnök csatlakozik az Európai Tanács szervezte csúcstalálkozóhoz is, hogy megvitassa „az Ukrajnával, illetve az orosz invázióval kapcsolatos kapcsolatos közös aggodalmakat” és biztonsági, védelmi kérdéseket, valamint megerősítse az USA szilárd elkötelezettségét az Ukrajna mellett kiálló országok szövetsége iránt.
Oroszország szankciókat vezetett be az amerikai vezetés tagjai és a velük kapcsolatban álló személyek, köztük Joe Biden elnök és Antony Blinken külügyminiszter ellen - közölte kedden az orosz külügyminisztérium.
Az orosz diplomáciai tárca honlapján közzétett 13 fős "feketelistán" szerepel még Lloyd Austin védelmi miniszter, Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó, William Burns, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője, Daleep Singh helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó, Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) igazgatója, Hunter Biden, az amerikai elnök fia, Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és volt demokrata párti elnökjelölt, Adewale Adeyemo, a pénzügyminiszter első helyettese és Reta Jo Lewis, az amerikai Export-Import Bank elnöke és igazgatótanácsának elnöke.
Az orosz külügyminisztérium szerint az intézkedést válaszul arra a példátlan, Washington "rendkívül oroszgyűlölő kurzusából" eredő szankciósorozatra hozták meg, amelynek célja az amerikai hegemónia fenntartása és Oroszország elszigetelése. A tárca a lista további kiterjesztését helyezte kilátásba olyan amerikai tisztviselőkre, katonatisztekre, törvényhozókra, üzletemberekre, szakértőkre és médiaszemélyiségekre, akik szerintük ruszofóbok, szították az Oroszország elleni gyűlöletet, vagy korlátozó intézkedéseket vezettek be.
A közlemény szerint ugyanakkor Oroszország nem utasítja vissza a hivatalos kapcsolatok fenntartását, ha azok nemzeti érdekeit szolgálják, és szükség esetén megoldja majd a feketelistán szereplő személyek státusából eredő problémákat magasszintű kapcsolatfelvétel szervezése céljából.
Ugyancsak ellenintézkedésént, Moszkva Kanadával kapcsolatban egy 313 személy, köztük Justin Trudeau miniszterelnök, valamint Melanie Joly külügyminiszter és Anita Anand védelmi miniszter nevét tartalmazó szankciós listát hozott nyilvánosságra.
(Hirado.hu/MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!