Sepsiszentgyörgyön az egykori Csacsa-bár épülete az ékes példája annak, hogy miként mehet tönkre egy – amúgy történelmileg is beazonosítható, érdekes múlttal rendelkező – ingatlan az évek során.
2019. október 03., 00:042019. október 03., 00:04
Nem kevés azon ingatlanok száma Sepsiszentgyörgyön, amelyek szemmel láthatóan elhanyagoltak, betört ablakokkal éktelenkednek, netán udvarukat már olyan mértékben nőtte be a gaz, hogy horrorfilmek forgatására is alkalmasak lennének.
Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok kérdéseinkre elmondta, a téma kapcsán kétfajta ingatlant kell megkülönböztetni, a magántulajdonban lévő, ám elhagyottat, illetve a város gondozásában lévő, visszaigényelt épületeket, ilyen az egykori Csacsa-bár, vagy a vele szembeni utcasarkon lévő épület.
– Jelenleg összesen három visszaigényelt, ám meg nem oldott sorsú épület van a város kezelésében. Az egykori Csacsa-bár körül sem rendezett a helyzet, itt éppen felméréseket végzünk. Az ezzel szemben található, utcasarki épület esetében viszont hetek kérdése, és elkezdődhetnek végre a javítások. Itt eddig csupán préselt lemezzel tudtuk helyettesíteni a kitört ablakokat, hiszen annak ellenére, hogy eddig is a gondozásunkban volt, nem tehettünk vele semmit, amíg a visszaigénylési per le nem járt. Minden leszármazottat fel kell keresni ilyenkor, és a törvény nem szab elévülési időt – magyarázta Czimbalmos.
A magántulajdonban levő romos házakat többnyire idős, tehetetlen személyek birtokolják, az esetükben pluszadót róhat ki a városháza, de ez nem ösztönözi a ház feljavítását, csak megterheli az amúgy is a tulajdonosokat, akik utólag nem tudják kifizetni az adókat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!