Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2019. október 04., 00:012019. október 04., 00:01
Élni elnyomásban is lehet, de csak szabadon érdemes, mert mit sem ér a lét, ha bilincsbe van verve az akarat, rácsok mögé zárva a gondolat, és gúzsba kötve a lélek. Hiszen egyénenként és közösségként egyaránt, csak a mások által szabott korlátok és állított sorompók átlépésével teljesedhetünk ki. Ha viszont kényelemből, közömbösségből vagy gyávaságból lemondunk ennek lehetőségéről, akkor a teremtés koronájából bábuvá és nemzetből népességgé minősítjük magunkat vissza.
Így érezhettek és gondolkodhattak az aradi vár udvarán 1849. október 6-án kivégzett főtisztek is, akiknek az volt az egyetlen bűnük, hogy felsorakoztak a magyar szabadság 1848 tavaszán kibontott zászlója mögé. Volt közöttük német, osztrák, szerb, horvát és örmény, mégis részt vettek a küzdelemben, ugyanis megértették, hogy a szolgaság jármától megszabadulni csak összefogással lehet. És a bitófa árnyékában is megmaradtak nagy betűs embereknek. Elveiket és tetteiket vállalva, rangjukhoz illő méltósággal várták, hogy a végzetük beteljesedjék. Velük együtt pedig az előttük és utánuk vesztőhelyre kerülők is, hiszen Aradon összesen 16, Pesten több mint 30, Pozsonyban 12 és Kőszegen 8 honvéd életét oltotta ki a császári önkény. Így váltak ők mindannyian a magyar nemzet vértanúivá, a zsarnokság áldozataivá, az egyetemes emberi szabadságért folytatott harc hőseivé.
Rájuk emlékezünk tehát ezen a gyászos évfordulón, párás vagy villámló tekintettel, imára kulcsolt vagy ökölbe szorított kézzel, megtörten lehajtott vagy dacosan felszegett fejjel, ki-ki a vérmérséklete vagy beállítottsága szerint. Aggódva ugyan a jelen történései miatt, de nem elbizonytalanodva, mert helytállásukból erőt meríthetünk.
Élete utolsó pillanataiban Kiss Ernő altábornagy így fohászkodott: „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.” Azóta immár 170 esztendő pergett le az idő rokkáján, mi azonban a történelem hullámverése ellenére még mindig vagyunk. És nagyjaink szellemi, erkölcsi példáját követve 1000 esztendő múlva is leszünk. De csak akkor!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!