Boia: egy józan hang

Lucian Boia szerint nem lehet arra kötelezni a magyarokat, hogy örvendjenek a trianoni döntésnek. A mítoszromboló könyveiről híres történész annak kapcsán adott hosszú interjút a News.ro hírportálnak, hogy a múlt hét végén mutatták be Az 1918-as nagy egyesülés körül – nemzetek, határok, kisebbségek (În jurul Marii Uniri de la 1918. Națiuni, frontiere, minorități) című könyvét.

A történész természetesnek tartotta, hogy míg Románia az Erdéllyel való egyesülés centenáriumának megünneplésére készül, a magyarok szomorúan emlékeznek vissza a történelem eme szakaszára. „Mit akarunk? Kötelezzük őket arra, hogy örvendjenek Trianonnak? Ez abszurdum. Természetes, hogy nekik nem tetszik Trianon. Magyarország sokat veszített, többet, mint amennyit abban az esetben veszített volna, ha megegyezéses alapon lehetett volna megrajzolni az új határokat. Legyőzött ország volt, és a dolgok így alakultak. Azt hiszem, képeseknek kellene lennünk arra, hogy románokként örvendjünk 1918. december elsejének, ugyanakkor meg is értsük a magyarokat, hogy számukra, bárhol is éljenek, nem örömforrás Trianon” – jelentette ki. Hozzátette: ebből az ellentétből az az egyedüli kiút, hogy ha egyik nép is, másik is a múltjáról beszélve a jelenre és a jövőre koncentrál.

Boia nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben román–magyar történelemkönyv szülessék. Úgy véli: a románok és a magyarok nézetkülönbsége nehezebben rendezhető, mint korábban a németeké és a franciáké. Ezt azzal magyarázza, hogy míg utóbbiak történelmi, kulturális és civilizációs szempontból egyenrangúaknak érezték magukat, előbbiek viszonylatában ez nem áll fenn. „A románok fölött évszázadokon át uralkodtak a magyarok, most pedig a magyarok érzik román uralom alatt magukat. Ezek olyan frusztrációk, amelyek nehezebben gyógyulnak… De nekünk is, a magyaroknak is és minden európainak a jövő a tét, nem a múlt” – jelentette ki.

Úgy véli, a román történetírásnak le kellene mondania arról, hogy az ország mai állapotát visszavetíti a múltba, és az ókori dákok vagy a 16. és 17. század fordulóján uralkodó, rövid időre Moldvát és Erdélyt is hatalma alá hajtó Mihály havasalföldi vajda példájával próbálja igazolni Erdély birtoklásának a jogosságát. Erre megfelelő bizonyíték az, hogy Nagy-Románia léte tartósnak bizonyult: míg a vele egy időben megalkotott Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott, Románia egyben maradt.

Könyve kapcsán Boia a Mediafax hírügynökségnek is nyilatkozott. Úgy vélte, fennáll annak a kockázata, hogy a nagy román egyesülés centenáriuma a megújító kutatások serkentése helyett csupán egyes közhelyek újbóli kinyilatkoztatására korlátozódjék.

A bukaresti történész az elmúlt 22 évben 34 könyvet írt, amelyek némelyike igazi kasszasikernek számított. Könyvei egy részét angolra, franciára és németre is lefordították, magyarul a Történelem és mítosz a román köztudatban, a Miért más Románia? és a Románia elrománosítása jelent meg. Könyvei sikere ellenére Lucian Boia továbbra is különcnek számít a román történetírásban.