Beterjesztette becsületbeli lemondását Felix Bănilă DIICOT-főügyész

A főügyész sajtóközleményben közölte, hogy becsületbeli lemondását már az igazságügyi miniszter elé terjesztette, akinek továbbítania kell azt az államfőnek.

Székely Hírmondó

2019. október 02., 12:502019. október 02., 12:50

Bănilă ezt szerdán jelentette be, hozzátéve, nem azért mond le, mert nem tett volna eleget a tisztségével járó feladatoknak, ugyanakkor leszögezi, hogy a caracali gyilkosság ügye nem haladta meg szakmai képességeit.

A főügyész sajtóközleményben közölte, hogy Bogdan Licu ügyvivő legfőbb ügyésszel, Ana Birchall igazságügyi miniszterrel és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlegének illetékeseivel folytatott tárgyalásai nyomán döntött úgy, hogy lemond tisztségéről.

Becsületbeli lemondását már az igazságügyi miniszter elé terjesztette, akinek továbbítania kell azt az államfőnek. Amíg Klaus Johannis elnök alá nem írja lemondását, addig ellátja a DIICOT irányításával járó feladatokat - szögezte le Bănilă.

"Lemondásom oka nem az, hogy nem láttam volna el teljes hozzáértésemet, szaktudásomat és jóhiszeműségemet latba vetve a funkciómmal járó feladatokat, de úgy ítélem meg, hogy jelen pillanatban lemondásomra feltétlen szükség van ahhoz, hogy kollégáimnak ne feszült légkörben kelljen folytatniuk a munkát. Amint már említettem, a DIICOT tevékenysége nem korlátozódik a caracali ügyre, és ha ezt az - általam indokolatlannak tartott - árat kell fizetnem azért, hogy megfelelő körülmények között lehessen folytatni a munkát, akkor visszalépek tisztségemből" - olvasható a főügyész közleményében.

Bănilă hozzáfűzi, tisztában van gesztusának következményeivel, de nem nézheti tétlenül, hogy a DIICOT támadások céltáblájává váljon olyan személyek részéről, akik erre nem jogosultak és nem rendelkeznek megfelelő szakmai ismeretekkel.

A caracali ügy kapcsán úgy fogalmaz: nyári szabadságáról való visszatérése dátumától, vagyis július 29-étől kezdve helyes és legális módon irányította a nyomozást, de ennek lebonyolítása az üggyel foglalkozó ügyészek hatáskörébe tartozik, az ő függetlenségük pedig mindenkivel szemben sérthetetlen. "Ha hivatalban maradnék, olyan konfliktusba terelném az igazgatóságot, amely hosszú távon se nekem, se a DIICOT-nak nem tenne jót" - vélekedik Bănilă.

Közleményét azzal zárja: reméli, hogy lemondása elszigetelt eset marad, és nem indítja meg az önkényes menesztések, felmondások sorozatát, mert az súlyos következményekkel járna az igazságszolgáltatás függetlenségére nézve.

Felix Bănilă lemondása nyomán a DIICOT jelenlegi helyettes vezetője, Giorgiana Hosu veszi át ügyvivő jelleggel az intézmény vezetését - közölték az Agerpres hírügynökséggel a DIICOT-hoz közel álló források.

A szabályzat értelmében a DIICOT vezetését ügyvivő jelleggel a főügyész egyik helyettesének kell átvennie. Az intézménynek két főügyészhelyettese van, Giorgiana Hosu és Oana Schmidt-Hăineală, utóbbi azonban nem kinevezett, csak delegált főügyészhelyettes.

Aláírta szerdán Klaus Iohannis államfő azt a rendeletet, amellyel felmenti tisztségéből a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség főügyészét, Felix Bănilát.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust