Véglegesen elutasította hétfőn az Európai Parlament (EP) Jogi Bizottsága (JURI) Rovana Plumb jelölését a közlekedési portfólióért felelős európai biztosi tisztségre.
2019. szeptember 30., 13:182019. szeptember 30., 13:18
A hétfői ülésen a testület 13 tagja a román jelölt ellen szavazott, heten támogatták.
Elutasította a JURI Bizottság Trócsányi László jelölését is, akinek a szomszédságpolitikai és bővítési biztosi tisztséget szánták. A magyar jelölt ellen 12 EP-képviselő szavazott, kilencen támogatták.
A JURI bizottság elnöke, a Renew Europe EP-csoporthoz tartozó Lucy Nethsingha levélben fogja tájékoztatni az EP elnökét, David Sassolit a testületnek Rovana Plumbbal és Trócsányi Lászlóval kapcsolatos álláspontjáról.
Az EP szabályzata értelmében a Jogi Bizottságnak jogában áll felfüggeszteni a jelöltek szakbizottságbeli meghallgatását, amennyiben vagyonnyilatkozatuk átvizsgálásakor érdekellentétet észlel. A testület csütörtökön indítványozta a román és magyar biztosjelölt kinevezési eljárásának felfüggesztését. Rovana Plumb esetében egy kölcsön miatt állapítottak meg összeférhetetlenséget.
Rovana Plumbnak a közlekedési portfóliót szánta volna az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, meghallgatására az eredeti tervek szerint október 2-án került volna sor az EP illetékes szakbizottságaiban.
Megkérdőjelezett fedezetű adóssága rendezéséről értesítette a Románia által európai biztosnak jelölt Rovana Plumb az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságát (JURI) - közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.
Plumb a JURI hétfői újabb ülése előtt levelet küldött a testületnek, amelyben azt írta: két ingatlant ajánlott fel hitelezőjének az EP-választások előtt felvett 800 ezer lejes (mintegy 170 ezer euró) kölcsön megtérítése címén, amelyet az illető elfogadott, így a JURI által megkérdőjelezett fedezetű és összeférhetetlenségi gyanút ébresztő tartozását rendezte.
Plumbnak egy 800 ezer euró értékű jelzáloghitele volt, amelyet 2007-ben vett fel házépítés céljából. Emellett egy magánszemély 800 ezer lej hitelt adott neki a májusi EP-választás előtt, ebből a pénzből támogatta pártját. Plumbnak ezt a pénzt vissza kellett volna kapnia a PSD-től, de a román állandó választási hatóság rendellenességet talált a párt kampányfinanszírozásában, és megtagadta 3,3 millió lejnyi (mintegy 700 ezer euró) kampánykiadás megtérítését.
"A jelzett megoldásnak késlekedés nélkül érvényt szerzünk, legkésőbb október 23-ig, amikor az EP-ben szavazni fognak az EB összetételéről, így az az adósság, amelynek rendezését önök aggályosnak ítélték, már nem létezik" - idézte a román biztosjelöltnek az EP jogi szakbizottságához küldött levelét a Mediafax hírügynökség.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!