A vágyak asszonya

Most, hogy annyi mindent elmondtak Adyról, elmarasztalóan vagy a mennyekig emelve, szitokkal vagy dicsérő szavakkal elhalmozva őt, nem mehetünk el amellett az asszony mellett, aki hosszú időn át, szinte tíz esztendeig ihletője, védelmezője, oltalmazója, vágyainak megtestesítője volt.

A végzet asszonya volt Ő, az Élet, de a Halál is, aki segített volna a sebzett költőnek eljutni az Óceán túlsó partjára, ahol új életek indulójára a Napistenhez is felszállhatott volna. Ki volt ez az asszony, aki eleven sebeket ejtett a nagy magyar szíven, aki soha nem látott csókokkal halmozta el? Ki hitte volna akkor, a nyugalomra és a költészet világuralmára vágyó költő számára mily betegek és szomorúak ezek a csókok?
Brüll Adél Nagyváradon született 1872. szeptember elsején, s nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1934. január 18-án hunyt el. Csend volt, túlzottan nagy csend az ő halálának egész évfordulós megemlékezése körül, holott szerepének nagyságrendjén senki nem akad fenn, ha Ady beérő költészetének, különösen szerelmi lírájának születésére gondolunk. Nem volt névtelen már Ady, de a nálánál korosabb asszony feléje nyújtott kezét szívesen megragadta, általa jutott el a világ ragyogásának gócpontjába, ismerte meg a nyugati világ legpompásabb üdülőhelyeit és tengerpartjait, Párizs ragyogását, s talán soha nem hágott volna olyan magasra sziporkázó művének csillaga, ha nincs ez a feléje kinyújtott kéz.

Ady jóképű barna férfi volt, nem csoda, hogy a szépre és nagyra vágyó Adél birtokába akarta keríteni. Így lett aztán belőle Léda, az Ady Bandi-féle szerelmes versek uralkodó királynője, de elátkozott végzetasszonya is. Ady hangcserével oldotta meg a keresztelőt, de bizonyára ott fészkelt gondolataiban az ókori király feleségének, Lédának a története, aki Zeusznak, a görög istenek legnagyobb királyának volt a földi szeretője. Vajon elfogadható ez a párhuzam?
Ady e történelmi mintatörténet nélkül is Isten volt a költészet égboltján, s illett hozzá a csak Lédához mérhető szerető. Adél édesapja jómódú zsidó polgár volt Nagyváradon, a három lány közül az egyik fogyatékosnak született, Berta pedig egy ideig Adéléknál is lakott. Házassága is furcsára sikeredett: édesapja nem adta a szeretett főhadnagyhoz, hanem hirtelen egy cégfestő kisiparos fiához, Diósy Ödönhöz, aki Szófiában bankok, cégek ügyintézője volt. Gyanús ügyletek miatt menekülniük kellett Szófiából; Párizsba mentek, ahol a férj kereskedéssel foglalkozott.

A Rue de Lévis utcában béreltek lakást, s amikor a gyakran hazalátogató Adél megismerte és Párizsba csalta Adyt, ugyanennek a háznak egyik albérleti szobájába költöztették be a költőt. Ady a Nagyváradi Naplónak küldte írásait, amelynek egyik részvényese éppen Diósy Ödön volt. Érdekes szerelmi hármas volt ez, de családi veszekedésekről nem tudunk. A költő pénzét Adél kezelte, s ha orvost kellett hívni, azt a férj tette meg. 1907-ben Adél kislánya holtan születik. Sokan mondták, hogy ez Adyé lehetett, de Diósy néven anyakönyvezték.

Egy idő után egyre többet veszekednek, de azért együtt utaz­nak felkapott üdülőhelyekre, még Érmindszenten is megfordulnak a költő édesanyjánál. A végső szakítás is bekövetkezik: a Nyugat 1912. május 16-i számában megjelent Elbocsátó, szép üzenet című, csodálatosan szép, de Lédát porig alázó vers az asszonyt lesújtotta, s nagy bánatában, haragjában, megalázottságában férje vigasztalta.

Ady és Léda többé nem találkozott. A háború elől hazatérnek Budapestre, a férj szénkereskedéssel foglalkozik. 1925-ben Gödöllőn tizenkét szobás lakást vásárolnak. Mindketten betegeskednek, a férj tüdőrákkal küzd, Adél bőrbajban szenved. Ady Lédája 1934-ben hunyt el, a Fiume úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetésén Csinszka, Ady özvegyen maradt felesége koszorút helyezett el, de a gyászoló Diósy Ödön eltávolíttatta a sírról.