A Frontiers in Human Neuroscience tudományos szaklapban közzétett publikáció azt az eredményt közölte, hogy az aktív életmód és rendszeres testmozgás visszafordíthatja az agy öregedésének jeleit.
2019. szeptember 30., 13:492019. szeptember 30., 13:49
Arra már több kutatás rámutatott, hogy a rendszeres testmozgás az egyik legjobb öregedésgátló, ám a specifikusan az örömhormonokat is felszabadító táncról eddig kevés szó esett tudományos körökben.
"A testmozgás egyik legkedvezőbb hatása az, hogy lelassítja vagy akár ellensúlyozhatja is a mentális és fizikai képességek életkorhoz köthető csökkenését" – mutatott rá Dr. Kathrin Rehfeld, a tanulmány vezető szerzője, a németországi magdeburgi Neurodegenerative Diseases kutatója. – Eredményeink azt mutatják, hogy kétféle típusú testmozgás, konkrétan a tánc és az állóképességet fejlesztő edzés egyaránt növeli az agy területét, amely az életkorral csökken.
Hozzátette: összehasonlításképpen, ha valaki csak táncol, az már észrevehető viselkedésbeli változásokat okoz és javítja az egyensúlyérzéket.
A kutatók 68 éves átlagéletkorú önkénteseket vontak be a tanulmányukba, akiket két csoportra osztottak. Az egyik csapat tizennyolc hónapon át rendszeresen járt táncolni, a másik csapat pedig állóképességet vagy rugalmasságot erősítő edzésre.
A szakemberek mindkét csoportnál növekedést tapasztaltak az agy hippokampusz régiójában.
Ez azért is fontos eredmény, mert ez a terület a leginkább hajlamos az életkorral összefüggő hanyatlásra, és olyan betegségek is könnyen befolyásolhatják a működését, mint az Alzheimer-kór. Nem mellesleg kulcsszerepet játszik az emlékezésben és a tanulásban, valamint az egyensúly megőrzésében is.
Noha a korábbi kutatások is rámutattak már, hogy a testmozgás leküzdheti az életkorral összefüggő agyi hanyatlást, eddig nem tudtuk pontosan, hogy milyen típusú testmozgás lehet a leghatékonyabb.
Ennek értékelésére az önkéntesek számára különböző napi edzéstípusokat határoztak meg a kutatók: a hagyományos fitnesz edzési program részvevői főként ismétlődő gyakorlatokat végeztek, például kerékpározást vagy nordic walkingot, de a táncosokat minden héten valami újabb kihívással szembesítettek.
"Megpróbáltuk az idősebb korosztály számára a különböző műfajok, többek közt a dzsessz, latin-amerikai- és sortánc folyamatosan változó gyakorlatait biztosítani" – magyarázta Dr. Rehfeld. – Hetente különböztek egymástól a lépések, a kézmozdulatok, a tánc ritmusa és sebessége, amelyek mind egyfajta tanulási folyamatot igényeltek.
A kutató szerint az önkéntesek számára a legnagyobb kihívást a gyakorlatsorok megfelelő időben történő elvégzése jelentette.
A kutatók szerint talán pont ezek a „kihívások" jelentik az észrevehető pozitív különbséget az egyensúlyi helyzetben, amelyet a táncos önkéntesek mutattak. A szakemberek most erre a kutatásra építenének fel új fitneszprogramokat, amelyek potenciálisan maximalizálják az agy öregedésgátló hatásait.
"Jelenleg egy új, „Jymmin" névre keresztelt rendszeren dolgozunk, amely az „aktív zavarás és torna" angol szavaiból áll össze: egy szenzoralapú mozgásról van szó, amely fizikai aktivitás alapján hangokat (dallamokat, ritmust) generál" – mondta Dr. Kathrin Rehfeld. – Tudjuk ugyanis, hogy a demenciában szenvedő betegek erősen reagálnak zenére; így a fizikai aktivitás és az aktív zene ígéretes aspektusait szeretnénk kombinálni.
A kutatók azt tanácsolják, hogy bátran álljuk fel és kezdjünk el ritmusra mozogni minden alkalommal, amikor megszólal az egyik kedvenc zenénk.
"Nem kérdéses, hogy mindenki szeretne önálló és egészséges életet élni addig, ameddig csak lehetséges; a testmozgás az életmódunk egyik meghatározó tényezője, amely hozzájárulhat ehhez, ellensúlyozva számos kockázati tényezőt és lassítva az életkorhoz kapcsolódó csökkenést" – zárta gondolatait a szakember. – A tánc ugyanis bizonyítottan hatékony eszköz ahhoz, hogy test és az elme új kihívásokkal küzdjön meg, különösen az idősebb korban.
(Origo)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!