
Évek óta nem hallani híreket a Megyei Művelődési Igazgatóság háza tájáról, nyár óta azonban új igazgató került az intézmény élére Kelemen Antónia Izabella egyetemi adjunktus személyében, aki szeretné a tevékenységet láthatóbbá és érthetőbbé tenni. A szerdai sajtótájékoztatóját ennek a célnak rendelte alá.
2017. november 10., 00:192017. november 10., 00:19
Évek óta nem hallani híreket a Megyei Művelődési Igazgatóság háza tájáról, nyár óta azonban új igazgató került az intézmény élére Kelemen Antónia Izabella egyetemi adjunktus személyében, aki szeretné a tevékenységet láthatóbbá és érthetőbbé tenni. A szerdai sajtótájékoztatóját ennek a célnak rendelte alá.
A Megyei Művelődési Igazgatóság 2001-ben alakult a Megyei Műkincsvédelmi Hivatal és a Művelődési Felügyelőség (és azok hatásköreinek) összevonásával. Az intézmény nem szervez kulturális eseményeket, feladata a nemzeti kulturális örökség nyilvántartása és védelme, a vonatkozó törvények betartatása, a műemléképületek, köztéri emlékművek és ezek védelmi övezetébe tartozó épületeken végzett munkálatok, beavatkozások engedélyeztetése, majd a kivitelezés követése. A kulturális javak és műkincsekre vonatkozó végleges és ideiglenes kiviteli engedélyek kiadásában is ez az intézmény az illetékes, éppúgy, mint a magán- vagy közgyűjtemények akkreditálásában, múzeumok létrehozásában.
A műemlékek védelmi övezeteit a településrendészeti tervek (PUG) jelölik ki, amíg ezek nincsenek jóváhagyva, a 2001/422-es törvény értelmében ez városban a műemlék köré rajzolt 100 méter sugarú kört jelent, falun 200 métert, külterületen 500 métert. Az igazgatóság együttműködik a polgármesteri hivatalokkal, a kataszteri hivatallal, a területi és nemzeti műemlék-bizottsággal, a megyei rendőrfelügyelőség bűnügyi nyomozóosztályával és más szervekkel is.
Az intézménynek jelenleg öt munkatársa van, akik sokat járnak terepre, hogy a műemlékek állapotát ellenőrizzék. Ezzel egy időben felügyelik a dokumentációk hiánymentes összeállítását, illetve azok érvényességét, ellenőrzik, valamint követik a kivitelezési munkálatokat.
A törvények között nincs minden esetben megfelelő átfedés, azaz vannak általuk hiányosnak ítélt területek, amelyek bonyolítják a munkát, de az igazgatóság igyekszik a követelményekről tájékoztatni az érintett polgármesteri hivatalokat, hogy ne utólag gyűljön meg a bajuk egy nem jó helyen (pl. műemlék védelmi körzetében) felállított szoborral, nem megfelelően elhelyezett plakettel vagy bárminemű építkezéssel. Ezért júniusban körlevelet küldtek ki a tudnivalókról, amelyben adatokat is kértek a műemlékekről, sajnálatos módon a 46 önkormányzat közül hat érdemesítette válaszadásra a kérést. Igyekeznek tanácsadó szerv lenni, és bár a törvény előírja a büntetési kötelezettséget, ez csak a legvégső eszköz lehet a notórius törvényszegőkkel szemben.
„Nehezményezték, hogy tevékenységünk csak akadályozza a haladást az építkezéseknél, de kötelességünk a törvényeket betartatni, és ez az épített örökségünk védelmében történik” – mondta Kelemen Antónia. Ahol már nem tudtak semmit tenni a megóvásért, a 200 éves „nagybaconi lábasház” esetében, amit a tulajdonos lebontatott, már csak utólag történtek meg a szükséges lépések, az ügy a rendőrség hatáskörébe, majd törvényszékre került (felmentéssel végződött). Jelenleg a lemhényi Szent Mihály-templom, a nagyajtai unitárius és a dálnoki református templom felújítási munkálataira figyelnek fokozottan, a szentgyörgyi volt vágóhíd épületének (a Mikes Kelemen utca végében) ügyét, amely a Román Autóklub gondozásában és vészesen elhanyagolt állapotban leledzik, szintén figyelemmel kísérik, és szükség esetén átadják a rendőrségnek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!