A minorita rendház új rendeltetése

A kézdivásárhelyi minorita rendházban a tervek szerint szeptembertől magyar állami támogatással indítanának be szakképző iskolát, hangzott el a közelmúltban felújított épületben rendezett vállalkozói találkozón.

barni

2023. március 18., 11:562023. március 18., 11:56

Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere köszöntötte a meghívott anyaországi előadókat és háromszéki vállalkozókat. „Egyre jobban örvendek, hiszen úgy érzem, végre valami beindul ebben a több mint másfél éve felújított, gyönyörű épületben” – hangsúlyozta.

Székelyföld legjobb szakképző központját hoznák létre

Fejér László Ödön szenátor a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány ügykezelésébe tartozó, Nagy Mózes iskolaalapító által létesített épület felújításának történetét foglalta össze a hat éve fogant ötlettől a munkálatok 2021-es befejezéséig, majd annak jövőbeli rendeltetéséről szólva felidézte a szerzetes abbéli aggodalmát, hogy az ingatlant nehezebb lesz lélekkel megtölteni, mint felújítani.

„Úgy néz ki, sikerül lélekkel megtölteni az épületet, hiszen a cél az, hogy Székelyföld legjobb szakképző központját hozzuk létre a vendéglátás területén. Ez volt a kezdeti elképzelés, és volt egy korábbi próbálkozásunk egy svájci úriemberrel, aki azonban cserbenhagyott, így találkoztunk Böjte Csaba közbenjárására Mayer Gyulával, a veszprémi Séf Iskola alapítójával, és úgy láttam, ő lesz a mi emberünk. Az épület felújítását is támogató magyar kormány továbbra is kiállt mellettünk, ezért úgy döntöttünk. Nagy Mózes emlékére létrehoznánk az említett iskolát” – fejtette ki.

Gyakorlatorientált képzés a cél

Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke az általa vezetett, 1400 tagot számláló szövetségről tartott előadását követően Mayer Gyula a tervekbe avatta be a jelenlévőket. Hangsúlyozta, magas színvonalú gyakorlatorientált duális szakképzés a cél a turizmus-vendéglátás területén. Megjegyezte, ezek még tervek, hiszen a magyar államnak rá kell bólintania a szakképzési törvény abbéli módosítására, hogy a határon túli magyarok is vehessenek részt a magyar szakképzésben. Ami a duális partnereket illeti, kizárólag a helyi vállalkozókra számítanak, ám ennek komoly feltételei vannak.

Galéria

„Elvárás, hogy meg tudjanak felelni a magyar szakképzési törvény által megfogalmazott feltételeknek. De ismerve a környéket, rengeteg olyan vendéglátó egység, szálloda van, melyekkel együtt tudunk dolgozni” – nyugtázta. A leendő oktatókról is szólt. „Először magyar oktatókkal dolgozunk majd, hogy a későbbiekben számításba jövő székelyföldi oktatókat be tudjuk tanítani a mai elvárásoknak megfelelő szintre, hogy tényleg gyakorlatorientált képzés legyen” – hangsúlyozta. Kifejtette, amennyiben az említett törvénytervezetet elfogadják, a helyi, magyar állampolgársággal is rendelkező fiatalok anyaországi társaikhoz hasonlóan két szakképesítésig ingyenes oktatásban részesülhetnek.

„A régi elnevezés szerinti szakmunkás-képzésben a tíz osztályt végzett fiatalokból a kétéves képzés során szakembereket nevelünk, úgymint pincér-vendégtéri szakember, szakács, cukrász, illetve panziós-fogadós. A technikus-képzésre érettségi oklevéllel rendelkező felnőttek jelentkezhetnek, akik egyéves szakács-, cukrász-, vendégtéri-, illetve turisztikai szaktechnikus képzésben részesülnek.”

Hozzátette, a hangsúly a gyakorlati képzésen lesz. „Mindent igyekszünk levinni a gyakorlatok szintjére, hiszen úgy vélem, sokkal gyorsabb a tanulás folyamata a gyakorlatorientált képzésben, mint amikor egy tankönyv elé ültetünk le valakit” – jegyezte meg. A tanintézmény nevéről így vélekedett. „Bennem most fogalmazódott meg, hogy az épület létrehozójáról, Nagy Mózesről adjunk nevet a leendő turizmus és vendéglátás technikumnak.”

Végezetül hangsúlyozta, a sikeresen vizsgázó tanoncok ugyanazt a bizonyítványt kapják majd, mint magyarországi társaik. „Annyi különbség lesz csupán, hogy itt vizsgáznak, de magyarországi vizsgabizottság előtt.”

Fotók: Iochom István

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust