A mi Tamásink

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Péter Sándor

2022. szeptember 19., 00:022022. szeptember 19., 00:02

Még jó, hogy nevében ott díszeleg a szóvégi i betű, mert illetlenség lenne a mi Tamásunkról beszélni, ismerve ennek a kifejezésnek nem éppen hízelgő árnyalatát. Testvére ugyan Gáspár néven lett híres, de nem elsősorban a bátyja viselt dolgaiért, hanem mert ő is adott pillanatban tollat ragadott, s megírta önvallomásos kötetét, amely, legalábbis nálunk felé, felnőtt hírnévben testvére magaslatára. Persze, most, születésének 125. évfordulóján (1897. szeptember 19-én született Farkaslakán) illik Tamási Áronról úgy szólni, hogy abból kikerekedjék, nincs, legalábbis nem tudunk róla, aki annyi szépet és jót elmondott volna a székelyekről, mint ő.

Még jó, mondhatnánk, hogy az a pisztolygolyó pont jókor és jó irányba sült el, s imígyen megcsonkítva az egyik kezét, alkalmatlanná tette őt a mezei munkára. Így hát a szülők megfontoltan döntöttek, s küldték őt Székelyudvarhelyre, testvére pedig maradt az eke szarva mellett. Még egy érdekesség az író nevével. Őt ugyanis Jánosnak keresztelte a pap, és így is ismerték elég hosszú ideig, de aztán a kolozsvári egyetemi évek vége felé Jánosból hirtelen Áron lett, és így vonult be az irodalomtörténetbe.

Már túl van a jogi egyetemen, de a Kereskedelmi Akadémián is, banktisztviselősködik, és mint jó székely, elindul ő is Amerikát látni, szerencsét próbálni. A szerencse nekünk is jól jött, mert itt írogatta novelláit, amelyeket aztán kötetbe szerkesztve meg is jelentettek Kolozsváron (állítólag a lap titkárnője babusgatta a délceg székely küldeményeit). A Lélekindulás című kötet aztán a hírnevet is hozta, s azt a bizonyosságot, hogy abban a nagy Államokban, ahol három lényeges helyen is megfordult, semmi nem csillapította a honvágyát, minden írásában csakis és csakis a székelyekről írt.

Ebben a jegyzetben most nem sorolom fel, hogyan is lelte meg a maga helyét, a felfordult világban nekilendült a politikának, a közéletnek, de leginkább az irodalomban érezte otthonosan magát. Akkor is, amikor már Magyarországon és Erdélyben is egy időre mellékvágányra kényszerült. Aztán visszazökkent minden a rendes kerékvágásba, s végső otthonra 1966-ben lelt a farkaslakai temetőben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés