A kutyájukat is mérgezik a dohányosok

Nemcsak a vele egy háztartásban élő vagy együtt dolgozó embereket, de a kutyáját is mérgezheti az, aki cigarettázik – derült ki a egy kisállat-biztosító felméréséből.

Székely Hírmondó

2019. október 03., 12:152019. október 03., 12:15

A dohányosokkal élő kutyák és macskák ugyanúgy veszélyben vannak, megnövekedik náluk a tüdőrák kialakulásának esélye, mivel passzív dohányosok lesznek. Sőt, a lakásban élő kisállatoknál még nagyobb is a károsodás veszélye, mert több időt töltenek a zárt helyen, ahol a gazdi cigarettázik, és a szőnyegek, bútorok felszívják magukba a füstöt. Ráadásul a kisebb testű állatok alapvetően közelebb élnek a szőnyeghez, többször érintkeznek vele, mint a passzív dohányos emberek.

A kérdőívben kétezer kisállat-tulajdonos dohányos válaszolt, akiknek 22 százaléka azt válaszolta: többet dohányzik, mint az átlag, ami nagyjából napi 15 cigarettát jelent a kisállatok jelenlétében. Ez már évi 5500 cigit jelent.

A válaszadók háromnegyede arról nyilatkozott, hogy hiába van tisztában azzal, mekkora egészségügyi veszélynek teszi ki a kutyáját vagy a macskáját, nem érdekli különösebben, továbbra is cigarettázik mellettük. 68 százalékuk viszont azt mondta, hogy ha egy állatorvos figyelmeztetné őket: romlik a kedvencük állapota, átgondolnák a leszokást.

Egy, az 1990-es évek elején végzett kutatás kimutatta, hogy a dohányosok kutyáinak 60 százalékkal nagyobb az esélyük a tüdőrák kialakulására. Egy ezt kiegészítő kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy nagyobb eséllyel kapnak tüdőrákot a kisebb orrú fajták, mint a mopsz vagy a francia buldog, a hosszabb orrúaknál orrüregi rákra kell számítani – írja az IFL Science.

Persze nem feltétlenül kell bárkinek is teljesen lemondania a dohányzásról, ha kisállata van – már azzal jócskán csökkentheti a megbetegedés esélyét, ha a kutya jelenlétében, főleg beltéren, nem cigarettázik.

(24.hu)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust