A két kőfaragó

Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás.

Székely Hírmondó

2019. február 18., 00:132019. február 18., 00:13

Már negyed százada is elmúlt, hogy Zoltánék életébe beütött a mennykő. Derült égből, úgy, ahogy szokott, amikor a leggonoszabb kedvében van. Ez nem az lehetett, amit népünk istennyilának nevez, mert ilyen gonosz csak a pokolból jöhet, valami ördögi vargabetűvel. Nem mintha nem lenne már mindegy, de kellett valamivel áltassa magát a szerencsétlen, ha még ragaszkodni akart hitéhez, mert azt pusztította el a megfoghatatlan hatalom, akiről csak példát vehetett minden istenhívő. Hamu, csak hamu maradt a pokolian elégett emlék, és így a sok lepergett év után már el tudta Zoltán barátom keseregni azokat a napokat egy éjszakába nyúló beszélgetésen.

– Tudod – mondta nekem –, éppen halottak napja előtt történt néhány héttel, és így hervadó és fagyott virágokkal borított síron kellett gyertyát gyújtanom. A korán lehullott és elolvadt hó sáros levében tapodtunk, és nem tudtam sehogyan összeegyeztetni a látványt az emlékekkel.  Az elborzasztóan méltatlan helyzeten azonnal változtatni szerettem volna, de a közelgő tél miatt más lehetőségem nem volt, mint egy kopjafát faragtatni a legrövidebb időn belül. Ez néhány nap alatt meg is történt, mert egy csernátoni mester a kérésemre az erdővidékiek hagyományának megfelelő emléket alkotott. A későbbi rögzítéshez egy csíkkozmási kovácsmester készített odaillő, szép vasazatot, de tavaszig csupán a földbe ásva állott a sírjel. Télen a bőven hulló hó nyugtatta körülötte a szemet. Emlékszem, egy napon a hóban – talán hogy az élőkre emlékeztessen, vigasztaljon –, kisnyúl lábnyomait fedeztem fel, mintha részvételőként járt volna ott… 

A hosszú, szigorú tél után a tavasz első jeleire elindultam sírkőfaragót keresni. Utam az együtt sokszor megcsodált bibliai hangulatú hegy, a Perkő alatt meghúzódó faluba vezetett, mert a hegyláb hatalmas szikláiból szerettem volna egy darabot megfaragtatni. A faluba érve találomra benyitottam egy portára, ahol az udvaron egy öregasszony foglalatoskodott az aprójószággal. Kérdésemre szívesen és körülményesen elmagyarázta, hol találom a faluban a legjobb kőfaragó mestert, sőt még azt is tudta, kinek van engedélye a kőbányából követ kitermelni. Ezek után még némi érdeklődéssel rá is találtam a két kőfaragó testvérre, akik szomorú küldetésem iránti nagy megértéssel hallgatták meg kívánságomat. Mivel szerettem volna minél természetesebb formájában meghagyni a követ, csak a legszükségesebb faragással, azt javasolták, menjünk ki a bányába, és ott magam válasszam ki az emlékjelnek valót.

Rövid beszélgetés után elindultunk a bánya felé. Az úton elmondták a testvérek, hogy csak a napokban tértek haza Bécsből, ahol a Szent István-dóm helyreállítási munkálataiban több székelyföldi mesteremberrel együtt vettek részt. Nem volt nagyon kifizetődő a munka, mert bizony fösvények azok az osztrákok, inkább az ott beszerzett szerszámokban van a haszon, amivel itthon fognak dolgozni ezután. Az ottani kő sem olyan jó, mint a hazai, mert olyan puha – mondta egyikük –, hogy ha a cuga elé bevetné, az is szétrágná egy-kettőre. Vágták is ők szaporán, mint a szappant, hogy haladjanak, legyen valami kereset, ha már odáig vergődtek, mégis odament hozzájuk az egyik helybéli nagyokos, és rájuk szólt, hogy aszongya: lángzám, lángzám! Erre aztán ők még jobban rákapcsoltak, hogy csak úgy porzott az a hitvány anyag. Alig telt valami idő, megint odaszólnak nekik, de most már ketten is nagyon idegesen, és csak németül, ugyanúgy, mint előbb: lángzám, lángzám! Nem értették, mi bajuk van azoknak, míg aztán egyik járt-kelt csíki sorstárs meg nem magyarázta nekik, hogy ez azt mondja, lassabban, lassabban, mert a helybeliek nem bírják a gyors iramot, s még a főnökség is vérszemet kaphat, mind többet követel majd. Azokat a nagydarab köveket se kell aztán olyan sebesen tenni-venni, mert nem várfalat húzunk a tatár ellen, mint odahaza az ősök, van itt elektromos targonca – meg az időből is kitelik.

Hát ilyenformán beszélgetve tette helyre a hangulatomat a két testvér, mire a kőbányához értünk. Isten fizesse nekik, ahogy ők mondani szokták!

A követ kiválasztottuk, a munkát tisztességgel elvégezték. Lassan-lassan én is megnyugodtam – fejezte be barátom azt az éjszakába nyúló beszélgetést.

Török Samu

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés