A hely és az idő mitológiája

„Tíz évig dolgozott a Vargaváros szövegén Fekete Vince, eközben más, a készülő munkával rokonítható, de attól el is térő kötetei jelentek meg, így tavaly a közönség és a kritika által is elismeréssel fogadott Szárnyvonal” – olvasható a Bod Péter Megyei Könytár esemény-beharangozójában. „Sajátos kézikönyv Kézdihez a Vargaváros, miközben nem az, illetve több, másabb annál. A megírása közben kitartó kutatással összegyűjtött, a település és a vidék múltját feltérképező helytörténeti anyag úgy szövődik be a zömmel nagyobb lélegzetű versekbe, hogy azok együttesen érzékeny körpanorámát rajzolnak ki helyről és időről, annak egyedi történeteivel és tereivel, tradícióival és titkaival. A kötet anyagát jól kigondolt, leleményes szerkezeti és szerkesztési megoldások alakítják, olyan körkörös benső szabályosságot hozva létre, amelyben minden résztéma, motívum és szereplő pontosan megtalálja a helyét. A város, amelyet a szerző által is kiemelt figyelemmel kezelt udvarterek jellemeznek, ily módon lesz – az epika felé nyitó, helyenként a balladák felé mélyülő könyvben – egyszerre konkrét élettér és szellemi közeg, amelynek költői bőségrajza a modern és kortárs lírai hagyománnyal, alkotásokkal folytatott eleven, avatott párbeszéd is.”

A szerző így vall minderről egy, a Látó Szépirodalmi Folyóiratnak adott interjúban: „Elsősorban nem is erről, a legkeletibb magyar többségű kisvárosról, Kézdivásárhelyről és környékéről, a vargavárosról, hanem magáról az Időről szól a könyv; ez ugyanis a központi, ha nem is kizárólagos témája. Az időben szól az Időről, a változásban a változásról úgy, hogy átfog legalább száz esztendőt, de visszaugrik néhány vers vagy versbetét erejéig még korábbra is. Lírai művek az Időről, és csak azon belül a helyről, ahol élek – nyilván belülről, közülük. Az események, az emlékek, a gondolatok, a történetek, a reflexiók, amiket rögzítenek a versek, mind arra emlékeztetnek, hogy az időben élünk, hogy halandók vagyunk. Hogy minden csak átmenet. És hogy ilyen az én kapcsolatom az idővel és ezzel a vidékkel. Vagyis azt a világot tárja a kötet az olvasó elé, amelyből én ezt a világot értelmezem. Nem a mindennapi élet realitásai érdekelnek elsősorban, bár nyilván azok is, és nem azokat akarom elősorolni, hanem a mögöttes érdekel, ami ezek mögött a realitások mögött van. A költő nem a közössége/közönsége iránt elkötelezett, hanem a nyelv iránt, amelyben megörökít. Meditatív dolgok ezek, elgondolkodni az életedről, tudni, nyilván, hogy a halál lesz a vége, de amint ez papírra kerül, ritmusa lesz, belső mértéke. Mert mindig csak az idővel futsz szembe, ami a te múló életed is egyben.