
Év eleje óta 20 százalékkal drágult a benzin, 37 százalékkal a gázolaj ára, beleértve az 50 banis literenkénti árkedvezményt is - derül ki a Versenytanács által az Agerpres megkeresésére közölt adatokból.
2022. szeptember 19., 13:242022. szeptember 19., 13:24
A Versenytanács árfigyelő portálja szerint szeptember 2-án a standard benzin átlagára 7,39 lej/liter volt Romániában (az 50 banis kedvezménnyel), míg a gázolaj literét átlagosan 8,37 lejért adták (kedvezménnyel).
Az 50 banis árkedvezményt nem számítva, év eleje óta a benzin ára mintegy 28%-kal, a gázolajé pedig 44%-kal emelkedett.
A Platts benzin- és dízelárfolyamok (amelyek relevánsabbak az üzemanyagárak meghatározásánál, mint a kőolaj-árfolyamok), valamint a kőolaj tranzakciós ára 2014 óta most van a legmagasabb szinten, bár az idén júniusban regisztrált történelmi csúcshoz képest csökkent.
Szeptember 2-án a kőolajat 93 dollár körüli áron tranzakcionálták hordónként, tehát körülbelül 20 százalékkal drágábban, mint az év elején.
Ugyanebben az időszakban a Platts benzinárfolyama - a lej/dollár árfolyamalakulás hatásainak figyelembevétele érdekében lejre átszámítva - 20%-kal nőtt, míg a gázolaj árfolyama 77%-kal magasabb, mint az év elején.
A valamennyi nagy üzemanyag-forgalmazó által július elsejétől alkalmazott 50 banis literenkénti árcsökkentés nyomán a tényleges átlagárak szeptember 2-án 2022. január 1-jéhez képest csak 20%-kal voltak magasabbak a benzin és 37%-kal a gázolaj esetében - derül ki a Versenytanács adataiból.
A 2022/106-os sürgősségi rendelet 2022. július 1-jei hatályba lépésével emellett a benzin literenkénti átlagára 76 banival, a gázolajé pedig 35 banival csökkent.
Összehasonlítva az Európai Unió áraival, Romániában a benzin átlagára folyamatosan az uniós átlag alatt volt - derül ki az Európai Bizottság szakportáljának adataiból.
Ami a gázolajat illeti, a helyzet az elmúlt 13 hónap nagy részében hasonló volt, az idei év májusát, júliusát és augusztusát kivéve, amikor a dízel romániai átlagára az uniós átlagárral azonos szinten volt, sőt kissé meghaladta azt.
Meg kell azonban jegyezni, hogy a Románia által az EB-nek jelentett árak nem tartalmazzák az üzemanyag-forgalmazók által a 2022/106-os sürgősségi rendelet július 1-jei bevezetését követően alkalmazott literenkénti 50 banis árcsökkentést. Ezért a romániai fogyasztók által fizetett tényleges árak 1000 literre számítva körülbelül 100 euróval alacsonyabbak, mint a Bizottság által közzétett értékek.
A legfrissebb, az augusztus 29-e és szeptember 4-e közötti időszakra vonatkozó adatok szerint az uniós átlaghoz viszonyítva a benzin ára adókkal együtt 10%-kal volt alacsonyabb (10. hely), adó nélkül 6,7%-kal (21. hely), adó nélkül és az 50 banis kedvezménnyel együtt pedig 14%-kal.
A gázolaj ára adókkal együtt 4%-kal volt alacsonyabb volt az uniós átlagnál (12. hely), adó nélkül 1,4%-kal (16. hely), adó nélkül és az 50 banis kedvezménnyel pedig 8,2%-kal.
(forrás: Agerpres, fotó: Pinti Attila)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!