A bánffyhunyadi önkormányzat elutasította a magyar állam támogatásával épített óvoda használatba vételét

Bánffyhunyad önkormányzati testülete szerdai ülésén elutasította a magyar állam támogatásával felépített óvoda ingyenes használatba vételéről szóló határozattervezetet.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 31., 13:162022. augusztus 31., 13:16

A testületben csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) három képviselője szavazott igennel a tervezetre. A többség azt a kitételt kifogásolta, hogy az épületben magyar tannyelvű óvodai és bölcsődei csoportoknak kell működniük.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi elnöke, Oana Goga kezdeményezésére a testület elfogadott egy olyan módosító javaslatot, hogy a jól felszerelt új épületben két magyar és két román nyelvű óvodai csoport, valamint egy magyar bölcsődei csoport működjön, de mivel az épületet a városnak felajánló református egyház jelen levő képviselője nem tudott az egyház nevében nyilatkozni arról, hogy elfogadja-e ezt a változatot, a javaslatot végül a beterjesztő visszavonta.

A végső szavazáson az RMDSZ három képviselője szavazott az óvoda használatba vételére, hatan (a PSD és a Nemzeti Liberális Párt, a PNL képviselői) ellene, és hárman (a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselői és egy független) tartózkodtak. Részt vett az ülésen Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, aki határozottan elutasította az elkülönülés és a szegregáció vádját. Egy, a szegregáció elleni oktatási minisztériumi rendeletből olvasta fel, hogy a kisebbségek csoportjainak, osztályainak, oktatási intézményeinek a létrehozása nem minősül szegregációnak. Példaként említette, hogy Kolozs megye más román többségű városaiban, mint például Szamosújváron vagy Tordán a helyi önkormányzati testület megszavazta az önálló magyar tannyelvű oktatási intézmények létrehozását. Úgy vélte, hogy egyes helyi politikusok olyan témával keltettek etnikai feszültséget a városban, amelynek nem kellene már gondot okoznia 2022-ben.

Búzás Fekete Mária alpolgármester azzal érvelt, hogy a magyar állam támogatásával lehetőséget kapott a város a református egyháztól arra, hogy javítson az oktatás helyzetén. Arra kérte a tanácsosokat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Hozzátette: nagy igény van a városban a bölcsődei helyekre, amikor kérvényezték az újabb bölcsődei csoportot, azonnal beteltek a helyek.

A határozat ellen érvelő Oana Goga (PSD) és Mariana Stîngă (PNL) azt hangoztatta, hogy a városban vegyes intézményekben van biztosítva a román és a magyar gyermekek anyanyelvű oktatása, és nem kívánatos a gyermekek elkülönítése.

Az ülésen Marius-Iosif Ciota, az Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) önkormányzati képviselője terjesztett elő kompromisszumos módosító javaslatokat, ezeket azonban leszavazta a testület. A képviselő a többi között azt kezdeményezte, hogy legalább az a magyar bölcsődei csoport kezdhesse a tanévet az új épületben, amelyik beiskolázásáról döntöttek, de amelyik számára máshol nincsen hely.

A magyar állam támogatásával a református egyház által épített új óvodát július 17-én avatták fel. A 300 millió forintból felépített kétszintes épületben négy óvodai és egy bölcsődei csoport számára alakítottak ki helyet. Az önkormányzati testület határozata elengedhetetlen ahhoz, hogy az épületben az állami oktatási rendszer keretében működjön óvoda és bölcsőde, állami fizetést kapjanak az intézmény alkalmazottai, és az önkormányzat fedezhesse az épület fenntartási költségeit.

A Kalotaszeg "fővárosának" számító, 9300 lakosú Bánffyhunyadon közel 30 százalék a magyarok aránya, a város vonzáskörében azonban magyar többségű falvak találhatók. A városban csak vegyes oktatási intézmények működnek.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés