A bakelit az igazi!

A 2012-ben alakult, rockabilly-psychobillyt játszó The Crazy Plumbers első lemeze 2015-ben, 8 Beers címmel jelent meg. Nemrég Tofán Levente (nagybőgő, ének), Szabó „Moha” István (dobok) és Szász „Denver” Attila (gitár) stúdióba vonult, hogy elkészítse a folytatást. A részletekről Levivel beszélgettünk.

barni

2019. október 03., 00:012019. október 03., 00:01

– Az 8 Beers (8 sör – szerk.) négy éve jelent meg. Nem kapkodtátok el a folytatást…

– Valóban nem, utólag ugyanis úgy láttuk, az első lemez felvételeivel siettünk, és ez a hangzás rovására ment. Most bőven hagytunk magunknak időt, kicsit talán át is estünk a ló túloldalára. Idén végre összeállt minden, beleértve az anyagiakat is, ugyanis ez egy teljes mértékben DIY (Do It Yourself – Csináld magad – szerk.) produkció.


– Hogy születik egy The Crazy Plumbers-dal?

– A dalok folyamatosan születtek, ám olyan is lesz az új albumon, amelyik lemaradt az első lemezről, mert akkor úgy gondoltuk, még nem szól elég jól. Általában hozom a szöveget, pontosabban egy szakaszt és egy refrént, illetve a dallamot, majd mindenki hozzáteszi a maga részét, így a végső formáját a próbateremben nyerik el a számok.


– A felvételekkel célegyenesbe értetek. Hol és hogyan rögzítettétek a dalokat?

– A dobokat és a nagybőgőt saját stúdióban, a gitárokat és az éneket Somogyi Ede László stúdiójában. Eredetileg az alapokat együtt szerettük volna feljátszani, azonban ehhez komoly stúdió szükséges, amelyet nem engedhettünk meg magunknak. Így végül az egyes hangszereket külön rögzítettük. Nem bántuk meg a döntést, hiszen Lacika elsőre megértette, milyen hangzást szeretnénk, így a keverést és a maszterizálást is ő végzi majd.

Galéria

– Az első album világát folytatjátok?

– Maradunk a rockabilly-psychobilly vonalon, azonban az új lemez picit zúzósabb, gyorsabb lesz, inkább a psychobilly kerül rajta előtérbe. Ugyanakkor klasszikus rock and roll és rockabilly dal is lesz rajta, sőt egy lassú dal is, ami eddig ránk nem volt jellemző.


– Szerelmesek vagytok?

– Nem szerelmes dal, hanem a depresszióról szól.


– Van-e már címe a lemeznek?

– A munkacíme Overrun (Túltolva – szerk.), mert a szövegek a végletekről szólnak: a végletekig elvitt alkoholizálás, szex, depresszió és idegbaj. Kilenc dal kerül rá, közöttük két `40-es évekbeli blues­feldolgozás: Lead Belly Where did you sleep last night, illetve Blind Lemon Jefferson See if my grave is kept clean című dalainak rock and rollosított változata.


– Mikor és milyen formában dobjátok piacra?

– Az 8 Beers megjelenése után elhatároztuk, hogy a következő albumot bakelitlemezen adjuk ki, ugyanis mindhármunk heppje, hogy egy album akkor igazán album, ha bakeliten van. Találtunk Csehországban egy gyárat, amelyik legyártja a hanghordozókat, ám, mivel ez három hónapba telik, jövő év februárban tartjuk a lemezbemutatót. Emellett USB-sticken is megjelenik, CD-t csak protokoll célra, a rádiók számára készítünk.


– Az album borítóját ki készíti?

– Unokaöcsémre, Hubbes Péter jövendőbeli dizájnerre bíztam a dolgot, kíváncsian várom az eredményt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust