
A „régi” világ visszatérésének reményével vártuk a tavaszt, a járványügyi korlátozások beharangozott eltörlését. Azt, hogy szabadon, maszk és megszorítások nélkül mozoghassunk, szabadon ünnepelhessünk. Mindez megadatott, a várt eufória azonban elmaradt, a szomszédos országban zajló események hatására aggodalom árnyékolja be napjainkat. Lehet ünnepelnünk, amikor nem messze tőlünk háború dúl? Igen, lehet, sőt, kell is! A szabadságunk ma többet ér, mint valaha, a szó jelentéssel telítődik azok számára is, akik korábban csak a külsőségekben látták nemzeti ünnepünk jelentőségét. Ennek jegyében tegnap végre, két év után a megszokott keretek között gyűlhettek össze Kovászna megye városainak, falvainak lakói, hogy összetartozásunkat megéljék.
2022. március 16., 00:052022. március 16., 00:05
Szentgyörgy ilyenkor a legszebb
A lovas, zászlós, fúvószenekaros felvonulás a város felső és alsó részéből menetelt a központ felé, a főtéren már tömeg várta érkezésüket. 15 órakor a cserkészcsapatok, majd a hagyományőrző huszárok lovas felvonulása után a Szózat dallama töltötte be a teret. Kolcsár József színművész, a műsor konferansziéja köszöntötte a megjelenteket.
– Közösségi vezetőként számomra ez a legfelemelőbb ünnep, számomra ma legszebb a város – mondta a polgármester. Mégsem volt felhőtlen a hangulat, Antal nagy teret szentelt beszédében az ukrajnai háborúnak, tekintettel az érintett kárpátaljai magyarságra. Ugyanakkor a népszámláláson és a magyarországi választásokon való felelős részvételre biztatta a jelenlevőket.
Premierként élőben közvetítették Budapestről Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi beszédét is. Az ünneplők a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárták a megemlékezést.
„Hallassuk a szavunkat mi is!”
Kézdivásárhelynek mindig kiemelt ünnepnapja volt március 15-e, a környező falvak látványos lovas felvonulása révén is, amely az ország határain túl is elvitte a céhes város hírét. Idén végre újra az igazi lehetett ez a nap, és ez rég nem látott tömeget vonzott a főtérre, ahol a megemlékezés a hagyományoknak megfelelően az iskolák felvonulásával indult 11 órakor, majd következett a sokak által várva várt műsor, a hagyományőrző huszárok, csapatok és a környező falvak képviselőinek bemutatkozása, amely ezúttal is látványosnak bizonyult. A tömeg ezt követően némiképp megritkult, de így is sokan voltak jelen a Gábor Áron-szobornál zajló városi ünnepi műsoron, amelyet a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola nyitott meg, és amelyben szerepet vállalt Nagy-Babos Rebeka énekes, Bajkó Edina színművész, a szónok- és szavalóversenyek nyertesei: Kelemen Ottó és Szekeres Anna, valamint a KRK Band (a Református Kollégium Ruszka Sándor vezette zenekara) és a Tanulók Klubjának fúvószenekara. Köszöntőt mondott Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, valamint Vincze Loránt európai parlamenti képviselő.
Megszokott formában Kovásznán is
A fürdővárosban is a koronavírus-járvány előtt megszokott helyen – Supercoop előtti téren – és módban ünnepeltek március 15. alkalmából. A környező településekről érkező küldöttségek, a kovásznai szekeresek, lovasok 13.30-kor gyülekeztek a Dózsa György utcában, onnan vonultak fel a városközpontba, ahol 14 órakor kezdődött az ünnepség. Az egybegyűlteket Butyka Gyula kulturális referens köszöntötte, majd Péter Arthur katolikus plébános szólt a jelenlévőkhöz. A továbbiakban Lukács Bencze Ákos vezető konzul tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét, de beszédet mondott Vincze Loránt EP-képviselő, illetve Gyerő József polgármester is. Szónokolt Molnár Júlia Anna, a Március 15. üzenete című diákszónok-verseny győztese. Beszédében kiemelte, a mostani nehéz idők erős embereket szülnek majd, az erős emberek pedig elhozzák a jó időket. Az ünnepi hangulatot a barátosi fúvószenekar, a református férfidalárda, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Magnificat gyerekkórusa biztosította. Záró imát Orbán Lajos lelkipásztor mondott, ami után a Belvárosi Református Templom udvarán lévő emlékmű megkoszorúzása következett. Az ünnepség az esti gálaműsorral ért véget Kovásznán.
Főhajtás Köpecen, Baróton és a véczeri emlékműnél
Március 15-e verőfényes nap volt idén Erdővidéken, ahol több helyszínen is fejet hajtottak a megemlékezők 1848–49 hősei előtt. Délelőtt Köpecen kezdődött ünnepi istentisztelet, melyen Nagy Károly Kázmér tiszteletes a magyar nemzet méltóságának, önbecsülése ünnepének nevezte március 15-ét, igehirdetésében arra intett, figyeljünk gyermekeink, ifjaink szabadságára is ezekben a napokban, hiszen a jövő az övék: „jövőbe lépni csak az ifjúság kapuján lehet”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!