A romániai magyarság eddigi legeredményesebb női téli olimpikonja, a csíkszeredai Tófalvi Éva ötödik alkalommal vesz részt ötkarikás játékokon.
Egyetlen romániai sportoló sem tudott az élmezőnyben végezni a csehországi Nove Mesto na Morave nevű településen zajló ifjúsági és felnőtt biatlon Európa-bajnokság sprint, illetve üldöző számában.
A csehországi Nove Mesto na Morave nevű településen elkezdődtek az ifjúsági és felnőtt biatlon Európa-bajnokság küzdelmei.
Négy gyergyószentmiklósi versenyző szerepel az U23-as korosztályú sífutó világbajnokságon. Az őket elkisérő edző szintén gyergyószentmiklósi.
A székelyudvarhelyi városi alpesi síbajnokság idei kiírása február 22-én kezdődik. Eddig – az előző évekhez hasonlóan – a megszokott három csapat nevezett be.
Márton Simon, a romániai női sílövő válogatott vezetőedzője szerint sokesélyes a február 7-én Szocsiban kezdődő téli olimpia biatlonversenye. A csíkszeredai szakember számára nem lenne meglepetés, ha tanítványa, Tófalvi Éva az élmezőnyben végezne.
A gyergyószentmiklósi Sportiskola növendéke, Sára Tímea élete első olimpiáján készül részt venni. A sportoló egy bővebb interjút adott portálunknak, amelyben elmondta, mindenképpen tisztes helytállásra számít az ötkarikás játékokon.
A februári, Szocsiban esedékes téli olimpiára való elutazás előtt itthon, Székelyföldön készült pár napot Szőcs Emőke sílövő, aki Magyarországot képviseli a február 7-én kezdődő ötkarikás játékokon.
Első és második helyeket szereztek a csíkszeredai műkorcsolyázó lányok a Brassó Pojánán megrendezett ifjúsági országos bajnokságon.
A svédországi Grönklit-ben rendezett sítájfutó világkupa-futam közösen díjazott sprint- és középtávú versenyén is rajthoz állt a Csíkszeredai VSK három versenyzője, Csúcs Fenyvesi Laura, Szép Zoltán és Csúcs Klaus.
Nyolc sportágban huszonnégy sportoló képviseli Romániát a február 7-23. között Szocsiban megrendezendő téli olimpián. A romániai küldöttségnek hat székelyföldi tagja lesz.
Talán ez a világ egyik legegyszerűbb desszertje, viszont nagyon finom és mutatós. Kimondottan nyári édesség.
Az olaszországi Cortina d'Ampezzóban két lesikló és egy szuper óriás-műlesikló versenyszámmal folytatódott az elmúlt hétvégén a női alpesi sízők világkupa-sorozata.
Sílövészetben egy-egy férfi és női kvótát kapott Magyarország a február 7-én kezdődő szocsi téli olimpiára, így a magyar csapat immár tizenhat fős.
A skandináviai sítájfutó világkupa-sorozat ezen a hétvégén (január 23-26.) a svédországi Grönklitben folytatódik, ahol jó hóviszonyok és kitűnő pályák fogadták a versenyzőket.
Országos alpesi síversenysorozatot rendez idén a 8–12 év közötti kis sízőknek a tanügyminisztérium. A Hó öröme (Bucuriile zăpezii) elnevezésű sorozat Bukovina romániai részén, a Suceava megyei Dornavátrán (Vatra Dornei) kezdődött.
Norvégiában, Hamar mellett folytatódott a sítájfutók világkupa-sorozata. Január elején még ott is őszies időjárás volt, de végül havazott, hideg lett, és jó hóviszonyok között, technikailag magas szintű versenyt rendeztek a norvégok.
Ebben az idényben a legjobb helyezését érte el a csíkszeredai Tófalvi Éva a sílövők világkupa-sorozatának olaszországi, Antholzban megrendezett üldözőversenyén. Márton Simon tanítványa a 41. helyről rajtolva a 25.-nek ért célba.
A címvédő Javier Fernandez nyerte a férfiak versenyét a budapesti SYMA csarnokban megrendezett műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. A csíkszeredai Kelemen Zoltán gyengébbre sikeredett kűrje miatt visszacsúszott a 21. helyre.