HIRDETÉS

Nagyarányú vereség a bajnokesélyestől

Horváth Bálint Ottó 2016. február 15., 12:32 utolsó módosítás: 2016. február 15., 16:18

A női röplabda A1 osztály 16. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén a Marosvásárhelyi Medicina három sima játszmában kikapott a CSM Târgovişte vendégeként.

Fotó: Haáz Vince

Esélye sem volt a vásárhelyi együttesnek a bajnokság egyik legjobb csapatával szemben. Tapasztalt szerb  játékosaival Târgovişte az elejétől a végéig magas szinten játszott, és fölényes győzelmet aratott. A nyitójátszmában mindössze az első labdamenetekben volt szoros az eredmény, majd a hazaiak elhúztak, és tizenkét ponttal megnyerték a szettet.

A második játékrészben még jobban meglátszott a tudáskülönbség a két csapat között, a Medicina – amelynél lehetőséget kaptak a fiatalok – alig kilenc pontig jutott. A harmadik játszmában volt a legszorosabb a játék: az elején a vásárhelyiek lépéselőnyben voltak, de Târgovişte hamar átvette a vezetést, és nyolc pontos előnnyel befejezte a szettet.

Ezzel a vereséggel Atanasz Petrov tanítványainak szinte semmi esélyük nem maradt a negyedik hely megszerzésére az alapszakaszban, így céljuk az ötödik hely elérése. A következő fordulóban újabb nehéz mérkőzés vár a Medicinára, a bajnoki címvédő Balázsfalvi Albát fogadja. Előtte a Románia-kupa negyeddöntőjében a Bákói Ştiinţa ellen játszik, az idegenbeli odavágót szerdán 17 órától rendezik.  

Női röplabda, A1 osztály, alapszakasz, 16. forduló, târgoviştei Sportcsarnok, 200 néző:
CSM Târgovişte–Marosvásárhelyi Medicina 3:0 (25:13, 25:9, 25:17)
Târgovişte: Calotă, Drpa, Busa, Collar, Ivanof, Sobo, Csebics, Medved.
Medicina: Zburova, Perovics, Sz. Medics, Iancu, O. Medics, Kecman, Ispas, Franchin, Varga, Petra, Paşca, Babaş.

További eredmények a 16. fordulóból:
Kolozsvári U–Jászvásári Penicilina 3:1 (25:21, 15:25, 25:22, 25:21)
Bukaresti Dinamo–Lugosi CSM 3:1 (22:25, 25:20, 28:26, 25:19)
Bukaresti Rapid–Karácsonkői Unic 0:3 (15:25, 13:25, 18:25)
Balázsfalvi Alba–SCM Craiova 3:0 (25:11, 25:19, 25:9)
Bákói Ştiinţa–Bukaresti CSM 2:3 (19:25, 25:27, 25:21, 27:25, 7:15)

A bajnokság állása:
1. Balázsfalva    44 pont (-1 meccs)
2. Bukaresti CSM    42
3. Târgovişte    42
4. Dinamo    36
5. Ştiinţa        28
6. Medicina    27
7. Lugos        17
8. Karácsonkő    17 (-1 meccs)
9. Penicilina    14
10. Kolozsvár    9
11. Craiova    9
12. Rapid        0.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS