Bajnokesélyestől szenvedett vereséget a Medicina

Bajnokesélyestől szenvedett vereséget a Medicina

Három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a jóval esélyesebb CSM Târgoviștével szemben a női röplabda A1 osztály 17. fordulójának szombati játéknapján.

Horváth Bálint Ottó

2017. február 11., 21:342017. február 11., 21:34

2017. február 11., 22:052017. február 11., 22:05

Két nyertes mérkőzés után nagy önbizalommal készültek a hazai pályán játszó vásárhelyiek, azonban nehéz mérkőzésre számítottak a bajnokság egyik legerősebb együttese ellen, és nem is tudták megnehezíteni ellenfelük dolgát.

Az első és a második szettben az elejétől fölényben játszottak a vendégek, akik uralták a találkozót, így magabiztos teljesítménnyel 2–0-s vezetésre tettek szert. Aztán a harmadik játékrészben magára talált a Medicina, és öt ponttal is elhúzott, de Târgoviște 15–15-ös állásnál fordított, a végéig pedig nem adta ki kezéből előnyét, ezzel könnyed győzelemmel távozott Marosvásárhelyről.

Vereségével egy helyet visszacsúszott a bajnoki táblázaton a Medicina, így jelenleg a nyolcadik, de hátránya nem nőtt, így továbbra is három pont a felsőházi rájátszást érő hatodik helytől, ugyanis a vásárhelyieket megelőzte a Jászvásári Penicilina, amely rangadót nyert a hatodik helyezett Karácsonkői Unic ellen. A következő fordulóban (pénteken 19.30-tól) újabb kemény mérkőzés vár a Medicinára, hiszen a Bukaresti CSM otthonába látogat.

Női röplabda A1 osztály, alapszakasz, 17. forduló, péntek, Marosvásárhely, Pongrácz Antal-csarnok, 70 néző:
Marosvásárhelyi Medicina–CSM Târgoviște 0–3 (18:25, 20:25, 20:25).
Medicina: Petra, Pukarevics, Klarics, Iancu, Molnár, Dobriceanu, Varga, Rusu, Ioan, Cauc, Buterez, Arniceru, Babaș, Pețan, Rancz. Vezetőedző: Predrag Zukovics.
Târgoviște: Sobo, Csebics, Ghiță, Brcic, Ivanof, Collar, Klisura, Trică, Mitranescu, Calotă, Marciu. Vezetőedző: Dragan Nesics.
Vezették: Tudor Pop, Marius Şanta (mindketten Kolozsvár).

További eredmények a 17. fordulóból:
Szombat:
Galaci CSU–Bukaresti Dinamo 0–3 (10:25, 15:25, 15:25)
Jászvásári Penicilina–Karácsonkői Unic 3–0 (25:20, 25:16, 25:19)
SCM Pitești–Balázsfalvi Alba 0–3 (12:25, 11:25, 12:25)
SCM U Craiova–Lugosi VSK 1–3 (25:23, 16:25, 20:25, 16:25)
Vasárnap:
Bákói Știința–Bukaresti CSM

Ranglista:
1. Balázsfalva 48 pont
2. Târgoviște 38
3. Bákó 38
4. CSM 38
5. Dinamo 32
6. Karácsonkő 23
7. Jászvásár 21
8. Medicina 20
9. Lugos 20
10. Pitești 14
11. Galac 5
12. Craiova 3

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 09., csütörtök

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina

Kiegyenlített küzdelemben, ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a Marosvásárhelyi Medicina a Lugosi VSK-val szemben, ezzel biztossá vált, hogy a 9. helyen zárja a női röplabda-bajnokság alapszakaszát.

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina
Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina
2017. március 09., csütörtök

Kilencedikként zárja az alapszakaszt a Medicina

2017. március 06., hétfő

Egy játszmát nyertek meg a címvédő otthonában

Az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 20. fordulójában a várakozások szerint vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Balázsfalvi Alba otthonában a Marosvásárhelyi Medicina, azonban egy szettet mégis sikerült megnyernie.

Egy játszmát nyertek meg a címvédő otthonában
2017. február 26., vasárnap

Legyőzte riválisát a Medicina

Szoros mérkőzésen négy játszmában felülmúlta a Karácsonkői Unic csapatát a Marosvásárhelyi Medicina a női röplabda A1 osztály 19. fordulójában.

Legyőzte riválisát a Medicina
Legyőzte riválisát a Medicina
2017. február 26., vasárnap

Legyőzte riválisát a Medicina

2017. február 18., szombat

Egy szettig bírta a Medicina

Felnőtt ellenfele szintjére, mégis három játszmában alulmaradt a Marosvásárhelyi Medicina a Bukaresti CSM vendégeként az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 18. fordulójában.

Egy szettig bírta a Medicina
Egy szettig bírta a Medicina
2017. február 18., szombat

Egy szettig bírta a Medicina

2017. február 05., vasárnap

Hozta a kötelezőt a Medicina

Megismételte a Bukaresti Dinamo elleni hazai kiváló játékát a Marosvásárhelyi Medicina, és magabiztosan nyert a Galaci CSU otthonában az élvonalbeli női röplabda-bajnokság 16. fordulójában.

Hozta a kötelezőt a Medicina
Hozta a kötelezőt a Medicina
2017. február 05., vasárnap

Hozta a kötelezőt a Medicina

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!