Megkezdték a felkészülést a kosárlabdázók

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Megkezdte felkészülését a 2012–2013-as bajnoki idényre a marosvásárhelyi BC Mureş férfi kosárlabdacsapata.

Bálint Zsombor

2012. augusztus 06., 14:142012. augusztus 06., 14:14

2012. augusztus 06., 16:592012. augusztus 06., 16:59

Már a hétfői (augusztus 6.) első edzésen teljes létszámban jelen voltak az eddig szerződést kötött játékosok, az egyetlen kivétel Tudor Jucan, aki a román válogatottal Eb-selejtezőkre készül. Jelen volt a négy eddig ismert idegenlégiós, Čirić, Čuić, Paciukas és Balaban is, illetve a második csapattól Daniel Uţă vett részt az edzésen.

Srečko Sekulović vezetőedző elmondta, hogy az első héten ismerkednek egymással, könnyed edzéseket végeznek, délelőtt futással, délutánonként labdával való mozgással szoktatják magukat hozzá a ritmushoz, jövő hétfőtől pedig Szovátán egyhetes erőnléti felkészítőn vesznek részt.

A marosvásárhelyi vezetőedző azt reméli, hogy addig talán sikerül megállapodni egy külföldi játékirányítóval is. Rengeteg az ajánlkozó, közölte, de ő azt szeretné, hogy olyan játékost hozzanak, akit ismer, s akinek a teljesítményében megbízhat.

Mint megtudtuk, egyelőre (a leendő irányítót is beleértve) ennyien fogják alkotni a keretet, de nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy adott esetben egy hatodik külföldivel egészítsék ki a csapatot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei